NB II: Veretlen maradt a Cegléd, a Szolnoké az ezüstérem

A szívósan küzdő Pénzügyőr a hajrában 2 pontra felzárkózott, de végül az Olaj II "futott be" a második helyre.

Bár az erősen megfogyatkozó Soproni Tigrisek a záró szakasz közepéig jól tartotta magát, az NB II négyesdöntőjét már megnyerő Cegléd veretlenségét megőrizve lett tornagyőztes. Az ezüstéremért rendezett mérkőzésen az első félidő a szolnokiaké volt. A szívósan küzdő Pénzügyőr a hajrában 2 pontra felzárkózott, de végül az Olaj II "futott be" a második helyre.
 
Ceglédi KE - Soproni Tigrisek KE 101-87
Az első negyedben amerikai légiósai, Darrel Miller (28/15 pont, 5 lepattanó) és Jarrod Floyd Johnson (21/3 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz) vezérletével 8 pontos előnybe került a bajnoki címet már megszerző Cegléd. A sérülések tizedelte soproni gárda elsősorban Balogh Gergely (24/12 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz), Forrai Dániel (22/12 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 4 gólpassz), Erődsi Gyula (20/6 pont, 6 lepattanó), valamint Tamási Péter (10 pont, 5 lepattanó) jó játéka révén a negyedik negyed közepéig remekül tartotta magát, amelynek a 35. percében is csupán 8 pont volt a hátránya. A végét jobban bírták a hazaiak, akiknél három játékos is 9, kettő pedig 8 ponttal zárta az összecsapást. Közülük elsősorban Kalmár Bálint (9/9 pont, 6 gólpassz) és Nemes Péter (8-8 pont és lepattanó) emelhető ki.
 
Pénzügyőr SE - Szolnoki Olaj KK II 76-79
Két ellentétes félidőt és izgalmas végjátékot hozott az "ezüstrangadó" az NB II négyesdöntőjében. Félidőben Rudner Gábor (19/12 pont, 4 lepattanó. 3 eladott labda), Frank Áron (16/12 pont, 4-4 szerzett és eladott labda, 5 gólpassz), Kókai Dávid (12/6 pont, 3 lepattanó) és Szabó Norbert (10 pont, 6 lepattanó) ponterősségére építve 10 ponttal vezetett a Szolnok. Szünet után - s különösen a záró etapban - viszont egyértelműen a Kiss Lajos (23 pont, 10 lepattanó, 3 szerzett labda, 2-2 blokk)- gólpassz)-Szekeres Ábel (14/3 pont, 5-5 szerzett és eladott labda, 4 gólpassz)-Fehér Ákos (9 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) trió vezette Pénzügyőr együtteséé volt, amely másfél perccel a befejezés előtt 2 pontra felzárkózott, ám ekkor Frank triplája eldöntötte a meccset a Szolnok javára.

Fotó - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus