Nem jött össze Lórántéknak a győzelem

A zsinórban 10 meccse vesztőszériában lévő Fuenlabrada még bajban is lehetett volna az utolsó három fordulóban, amennyiben nem hozza mai mérkőzését a magyar érdekeltségű Lagun Aro ellen. Sajnos Lóránt Péter csapata nem tudta érvényesíteni a papírformát, pedig a harmadik negyed végéig abszolút nyílt volt a találkozó, ám akkor hirtelen triplaparádéba kezdett a 26 pontos Colom vezette madridi alakulat. A végjátékban kapaszkodott a san sebastiani együttes, de rengeteg hiba csúszott a gépezetbe a vendégeknél, így már nem sikerült a hajrában befogniuk a lelkes hazaiakat (71 - 63).

Fájó vereség ez Lórántéknak, mert ezzel a kudarccal nagyon nehéz lesz a legjobb 4 közé kerülniük az alapszakasz végén, sőt, a Real Madrid - Barcelona kettős elkerülésére is kevesebb lett a sansz. A riválisok szereplésének hála a playoff biztosnak látszik, ami önmagában is szenzáció a Lagun Aro esetében, hiszen sosem járt még ilyen magasságokban ez a klub.

Lóránt Péter csereként lépett parkettre és 17 percet tölthetett játékban, amit 6 dobott ponttal és 3 lepattanóval tett emlékezetessé. A negatív oldalon egy eladott labda szerepelt, illetve a végén a taktikai faultoknak köszönhetően ki is pontozódott, de a 3-ból 3-as kétpontos mutató és a csupán egy elhibázott triplakísérlet dicséretes.

A bajnokság átlagban második legtöbbet játszó embere, Sergi Vidal nélkül sajnos elbukott a Lagun Aro, de legközelebb vasárnap a baszk rivális Bilbao ellen javíthatnak Lóránték, amit a SportKlub televízió jóvoltából a hazai tévénézők is élőben követhetnek végig!

Fuenlabrada - Lagun Aro 71 - 63 (15-9, 15-22, 14-11, 27-21)

Fuenlabrada: Colom 26/9, Lavina 5, Blanco -, Hall 1, Ffriend 6. Csere: Mainoldi, 14/3 Sanchez, 3 Joseph -, Cortaberria 6, Munoz 10/6.

Lagun Aro: Salgado 10/6, Papamakariosz -, Lasa 3/3, Panko 19/6, Betts 4. Csere: Baron, 12 Doblas 3, Neto, 6/3 Loránt 6, Korolev -.




Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus