Odavaló a Szolnok, ahol éppen van

A szolnokiak odatették magukat rendesen az Adria-ligában. Az első forduló simább veresége után nyertek (igazi európai kosaras fellegvárat gyűrtek le), majd a következő akadályt is majdnem sikerrel vették, csak a kétszeri hosszabbítás döntött ellenfelük javára. Nem mellékesen náluk játszik a sokadik virágzását élő Báder Márton, aki annyira a topon van, hogy vezeti a pontdobók és lepattanó-szedők listáját is a ligában.

Az origo.hu minapi, többek között erről szóló cikke gondolkodásra indította elménket, hiszen itt arról is szó esik bőven, mennyi is az annyi: milyen költségvetés mellett tud a Szolnok szerepelni Európa második legerősebb nemzetközi ligájában, illetve olvashatjuk, hogy ez az ottani vetélytársakhoz képest sem kis összeg. Tehát nem magyar viszonylatban, hanem az Adria-ligában sem kevés az a 3 millió Eurós éves büdzsé, amiből sok-sok munkával próbál valami nagyot létrehozni a Szolnok.

Pénzből lehet valamit alkotni versenysport szinten. Ezt eddig is tudtuk. Főleg, ha okosan, célirányosan használják fel azt. A Szolnoki Olaj KK jelenleg olyan pénzek felett rendelkezik, ami magyar kosárlabdacsapatok között olümposzi magasságokban mozog. Amikor 60-70 millióból (forintban) elvileg ki lehet hozni (nagy-nagy spórolásokkal) egy „vagy kiesek vagy nem” típusú élvonalbeli magyar gárdát, addig a Szolnok – forintosítva – körülbelül a bő tízszereséből, 800 millió forint feletti büdzséből pengetheti ki ezt az idényt.

A különbség óriási, mint ahogyan az is, hogy milyen megterhelést kap az Olaj a Jadranska-ligában, illetve mennyivel erősebb vetélytársak várják ott, mint a honi bajnokságban (tisztelet a kivételnek, hisz szerencsére van ilyen). Ráadásul rendszeresen, nem egy szezonban 5-6-szor, hanem gyakorlatilag hetente kétszer.

Teher alatt nő a pálma, mondják, ami itt nagyon is igaz. A Szolnok együttese mindenképpen sokat fog profitálni ebből a szereplésből szakmailag, de sokan remélik – így Rátgéber László szövetségi kapitány is –, hogy a magyar kosárlabdázásnak is jót tesz majd, ha folyamatosan egy komoly nemzetközi bajnokságban szereplő (remélhetőleg jól szereplő) magyar csapat lesz ott Európa szeme előtt, s nem mellékesen a válogatottban számításba vett emberek is sokat szedhetnek itt magukra.

Mondjuk itt van rögtön egy kis érdekesség, mert melyik szolnokira lehet majd  számítani a válogatottban? Mármint a magyarban… Átalakulás előtt áll a nemzeti együttes, a lebőgés a nem rég véget ért Eb-selejtezőkön erre predesztinálta is a keretet. Viszont, ha minden igaz, egy jófajta Báder Marcival több lehet a válogatottunk, mert tervezi visszatérését. Róla az origós cikk bővebben ír, hiszen megérdemli a mutatói alapján, ám valóban tény, ez remek hír, hiszen rá ott nagyon nagy szükség lenne. Viszont kik vannak még az Olajnál, akikből válogatott lehet? Persze, egy Horváth Ákos, egy Fodor Marci, egy Trepák Zoli most is keretben volt, Grebenár Peti, meg ott lehetne elvileg, de nem ifjú már egyikük sem. Vállalják vagy sem a közeljövőben (illetve meghívják őket vagy sem), gyaníthatóan nem az ő nevük fog a nemzeti mezeken csillogni, mondjuk 5-6 év múlva is még. Márpedig ha már a jelen gyengus, a jövővel kell foglalkozni, ám ebben a jelenlegi szolnokiak sokat nem fognak hozzátenni az egészhez, ezt nyugodtan értsük meg. Illetve ha vannak tehetségeik (mert vannak), róluk még egyfelől nem tudjuk, válogatottak lesznek valamikor vagy sem, másfelől jelenleg ők biztos, hogy alig-alig jutnak szóhoz az ABA meccsein, tehát maximum a légkört ihatják a magukba - ami egyébként nem kevés, de nem egyenértékű azzal, ha valaki a pályán trappol meccsenként 20 perceket vagy többet.

Persze ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Szolnok térnyerése Európában rossz lenne a magyar kosárlabdázásnak. Sőt, ez remek, hiszen általuk lesz valami nevünk a kontinensen (ha már a válogatottnak nem megy, menjen az Olajnak legalább...), lesznek játékosok, s legalább egy csapat, amelyet nem csak a menedzserek ismernek meg, hanem talán egy külföldi szurkoló is, rácsapva a homlokára, hogy „ja, hogyne, a Szolnok, amelyik az ABA küzdelmeiben vesz részt” vagy „aha, naná, hogy ismerem Bádert, ő dobott 40-et a Sirokinak a múltkor”, és a többi. Viszont ezek egyelőre „csak” (és a csak-ot tényleg tessék idézőjelbe tenni) közvetetten segítik a magyar válogatottat vagy a magyar kosárlabdázást, elsősorban inkább a klub renoméját emelik.

Viszont tény az is, hogy egy valamirevaló magyar kosárdrukker, lakjon bárhol hazánkban, ha nem tud örülni egy-egy szép nemzetközi sikernek – még ha azt esetleg a rivális klub éri el, akkor is –, az béna. Tök jó volt ott tapsolni az Eurochallenge négyes döntőjében a Szolnoki Olajnak a török Besiktas vagy az orosz Lyubertsy ellen, és bizony emelkedett a pulzusunk, amikor közel kerültek a bravúrhoz Trotterék. Nagy élmény volt, elraktároztuk magunkban, s bízunk a még szebb folytatásban, hiszen az Adria-liga egy következő szint. Ha itt is nagyot alkot az Olaj, akkor megint nagyon büszkék leszünk rá – aki nem, az pedig savanyodjon otthon magának.

Mégis, azért a józan ésszel történő, logikus gondolkozást sem szabad eldugni a sufniba, és értékén kell kezelni mindent.

Például azt ne hallgassuk el, hogy az előző szezonban kiváló eredményként elkönyvelt EC-negyedik hely, bár valóban nagy-nagy boldogságot okozott a honi kosárbarátoknak, egyúttal az, hogy Magyarországra sikerült hozni a Final Fourt, azzal további nagy tettet hajtott végre a Szolnok (s a szövetség), de visszatekintve az egész sorozatra, nem mondhatjuk azt, hogy ne lett volna benne a pakliban ez is.

Nem várta el senki az Olajtól, hogy negyedik lesz az EC-ben, de hozzáértők menet közben pedzegették, hogy nem lehetetlen itt jó eredményt elérni, hiszen a Szolnok nagyjából készen áll rá. Minden szempontból. Akár a tudását, akár a költségvetését, akár az ellenfeleket nézzük.

S akkor most itt van ez az Adria-liga, amelynek az origo.hu jóvoltából láthatjuk a költségvetésenkénti összegzését is, ami azt takarja, hogy a 14 résztvevőből a Szolnoké a 8. legnagyobb büdzsé. Nem emelkedik ki felfelé, de nem is kullog a végén szegény kis juhászlegényként, akinek a csúnya, nagy, nála legalább hétszerte (vagy hetvenhétszerte) nagyobb sárkányt kellene legyőznie.

Nem, itt – költségvetését tekintve – egy csapat a sok közül az Olaj. Van nála gazdagabb és van nála szegényebb is.

Azt viszont el kell ismerni, hogy tapasztalat szerint valóban van hátránya a fekete-vöröseknek, tehát amit már taglaltunk itt is, az, hogy hetente két nagyon komoly megmérettetése van a gárdának, s ezt a ritmust ráadásul nem egy-két hétig, hanem hónapokig tartani kell, ami nem „kismiska” valóban. Mi csupán arra világítottunk rá, hogy – nagyon helyes egyébként – van egy olyan magyar csapat Európa egyik elit mezőnyében, amelynek sem kosárlabda tudását, sem a pénztárcáját tekintve nem kell szégyenkeznie a világ előtt. S ez a cikk nem arról szól, hogy most miért ennyi, az ennyi, másnak meg miért nem annyi, az annyi, meg hasonlók, hanem arról, hogy a Szolnok, ha él a lehetőségeivel, meg persze – mert erre mindig szükség van – némi szerencséje is lesz, szinte biztos, hogy újra szép eredményekkel örvendezteti meg magát és szimpatizánsait, meg remélhetőleg a magyar kosárbarátokat.

Ám ez nem lesz meglepetés.

Nagyon-nagy feladat előtt áll Pór Péter vezetőedző legénysége, s maga az egész klub, de úgy hisszük, ahogyan az Eurochallenge előző kiírása során is lehetett remélni a jó eredményt, úgy most, az Adria-ligában, ami nagyobb kihívás, ez egyértelmű, szintén ott van a sansz arra, hogy a Szolnok teszem azt a 14 csapatos mezőny jobbik felében zárja a szezont.

Már ma következhet a negyedik lépcsőfok, hiszen az Olaj a Podgoricával meccsel 17 órától!

Fotó: SportKlub

(a két táblázatot az Origo cikkének képeiből vágtuk ki, az első a 3. forduló utáni állást mutatja, a második a klubok költségvetését hasonlítja össze.)