Összeállt a Vasas Akadémia magyar magja az NBI/A-ra

A Vasas hivatalos közleményben jelentette be Horváth Ákos, Peringer Balázs és Moravcsik Áron érkezését, illetve több játékos maradását.

A Vasas Akadémia közleménye:

A 2015/16-os szezonban az NB I/B-t és a nem A-csoportos csapatok számára kiírt Hepp-kupát is megnyerő Vasas Akadémia minden korábbi és leendő magyar játékosával lezárta a tárgyalásokat, ezennel pedig eldőlt, hogy a Sárosi Bulcsú, Saeed Armaghani, Lekli Jószef hármas alkotta edző stáb, Ujhelyi Gyula erőnléti edző mely hazai kosarasokkal kezdi meg a felkészülést története első élvonalbeli idényére. A klub időközben leadta nevezését az NB I/A-csoportra, s hamarosan az is kiderül, melyik csarnokban vívja hazai mérkőzéseit a felnőtt és az U20-as gárda.

A feljutást kiharcoló idősebb játékosok közül Faragó Péter, Surmann Péter, Surmann Gábor és Zsemlye Sándor is maradnak a klub kötelékében, ráadásul az egy éve már az egyéni képzést is vezető, U18-as országos bajnokságot nyerő Faragó Péterrel az A-csoportban is alapjátékosként számol a vezetőség.

A gárda ugyan minden játékosát igyekezett megtartani, ám három kiemelt tehetség is magasabb szintre lépett, ami az egyéni fejlődési lehetőséget illeti, hiszen az U18-as válogatott vezére, Lewis Chester az Egyesült Államokban folytatja a középiskolát és a kosárlabdát - aminek eredményeként reményeink szerint egy év múlva már a világ legerősebb amatőr bajnokságában, az NCAA-ben pallérozódhat.

Szintén Amerikában marad tanulmányi okokból a jelenleg az U20-as válogatottal A-divíziós Eb-t játszó Krivacsevics Márkó, aki már az előző évad nagyobb részét is az USA-ban töltötte, ám elévülhetetlen érdemei voltak az Oroszlány elleni bajnoki döntő megnyerésében.

A három évet Pasaréten töltő és immáron "kosárlabda magyarnak", avagy hazai nevelésű játékosnak számító Joel Nshimba pedig az Alba Fehérvártól kapott visszautasíthatatlan ajánlatot, így a 18 éves kongói kosaras jövőre az ezüstérmest erősíti majd. 

Az érkezők sorát a korábban a MAFC-ban, a Honvédban, a Sopronban, az Alba Fehérvárban, a Kecskemétben, a Paksban, a Szolnokban, a Szegedben és a Jászberényben is profiskodó, de Budapesten felnövő Horváth Ákossal nyitotta a klub, a 35 esztendős, 195 centis bedobó a klub vezetése szerint nem csak meghatározó játékosként, de tökéletes mentorként is szolgálhatja a fiatalok fejlődését. A magyar válogatottnak korábban egy évtizeden át stabil kosarasaként ő az első játékos a klub életében, aki a felnőttek közt is magára ölthette a nemzeti mezt.

Nem ő az egyetlen viszont, aki új játékos a Vasasnál és korábban magyar bajnok volt a Szolnokkal, hiszen az előző két szezonban két NB I/A-s bajnoki címet, valamint egy kupaaranyat nyerő Peringer Balázs is Pasaréten folytatja az A-divíziós U20-as Európa-bajnokságot követően. 

A Szegedről érkező Moravcsik Áron személyében pedig egy régi-új Vasas-játékos is újra magára öltheti az akadémia felnőtt gárdájának mezét, az irányító két éve abszolút vezére volt az akkor még az NB I/B középházába jutó együttesnek.

Garamvölgyi Ákos a közös folytatás mellett döntött. A feljutást eredményező évadban a maga 15 pontjával és 7,64 lepattanójával nagyon stabil vezérként tündöklő kosaras a negyedik szezonját kezdi meg a Vasas Akadémiánál.

A szintén debreceni gyökerekkel rendelkező U20-as válogatott csapatkapitány, Andrássy Géza második szezonját kezdheti meg a Vasasban, továbbá Katona Róbert is Vasas-színekben kezdi meg élete első NB I/A-s szezonját.

A tavaly a B-csoportban már rendszeres játéklehetőséget kapó saját nevelésű játékosokból álló Boros Márk, Kozma Norbert, Kiss Barnabás, Katona Bence, Steier Bence ötösfogat szerződéshosszabbítása mellett a még fiatalabb, 2000-es születésű Somogyi Ádám sorsa még kérdéses, ugyanis az U16-os Eb-re készülő ifjonc ajánlatot kapott a spanyol utánpótlás elitjébe tartozó Sevillától. Az U18-os Eb-re utazó Völgyi Marcell helyzete is függőben van jelenleg, ugyanis a 18 éves magasembernek van konkrét megkeresése más élvonalbeli klubtól is. Amennyiben ő is marad, úgy nyolc saját nevelésű szerződtetett játékossal a keretben kezdi meg a szezont a Vasas Akadémia.

A klubnak természetesen továbbra is célja, hogy fiataljai a lehető legjobb egyéni képzés, fizikális és dietetikai felkészítés, valamint mentális képzés mellett az A-csoportban való élesben játszatás terén is a lehető legjobbat kapják, a szakmai stáb pedig hiszi, hogy az alapcél, azaz a bennmaradás mellett ez párhuzamosan is lehetséges.

A klubvezetés az edzői stábbal karöltve nagy erőkkel dolgozik a maximum három külföldivel felálló légióskontingens véglegesítésén, melynek híreiről hamarosan megtudhatnak többet is az érdeklődők.
 

Foto, Slide - Gémesi Balázs, jkse.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus