Paksi siker a túlórában!

A Factum és az ASE igazi közönségszórakoztató meccset vívott egymással, amelyet a rendes játékidőben megnyerhetett volna a hazai gárda, de a hosszabbítást jobban bírta a Paks, így bezsebelte a győzelmet.

Több hibát vétett mindkét fél az elején, majd a hazai Mike Schachtner zsákolt egy nagyot Tóth Ádámmal a nyakában, megadva a meccs alaphangját. A Factum kezdőötösében helyet kapó Tóth Gábor és társai azonban nem örülhettek túl sokáig, mert egy duplával, majd Vojvoda triplájával fordított a Paks. A vendég Tóth, majd Körtélyesi révén haladt tovább az Atom, míg a debrecenieknél Szabó centerezése pattogott be. A negyed feléhez közeledve a látogatók vezettek Schachtner bravúrkosara ellenére is (8-13).

A csereként beküldött Darren Moore ügyesen erőszakolt ki egy közeli kosarat, ám a paksi Kovács Ákos hasonló módon válaszolt, így maradt a közte 6-8 pont a vendégek javára, főleg, hogy a debreceniek több támadásban is rossz döntést hoztak, és a lepattanók majd mindig az ASE játékosai kezében haltak el.

A Factum drukkerei egy-egy kimondottan tetszetős támadásnak örülhettek leginkább, egy ilyen végén Moore, Ingram, majd Kovács Imre volt a labda útja, utóbbi befejezésével. Amikor Ingram is kosár plusz büntetőjével 17-20-ra zárkózott a Factum, megjött a publikum hangja is. Hogy nem lett egál, az csak azon múlt hogy egy utolsó másodpercekben eldobott Papp Tamás kísérlet kipattant, s Kovács visszapöcizése is célt tévesztett, majd megszólalt a duda.

A sima előnyét leadó Paks lehetett kicsit idegesebb a második negyed kezdetén, mivel addig többnyire ők irányították a meccset, de az igazából tét nélküli mérkőzésbe visszatértek a hazaiak egy pár perces nyűglődés után.

Szabó remek centerezést mutatott be az egy szem külföldi Froston (19-20), majd hátul szedett lepattanót, de nem tudta átvenni a vezetést a Factum. Sőt, a támadóidő lejártával szinte egyszerre dobott hármast Kovács Ákos, így meglódult megint az ASE. A meccs izgalmasan alakult, s a hazaiaknál a régóta nem játszó Kaluha Csaba (sérülésből épült fel) is beállt, első megmozdulásával Körtélyesi Gergelyt késztette hibára. Majd Moore erőszakos kosarával megszerezte a vezetést is a Debrecen (25-23). A Paks távolról (Morgen révén), közelről is hibázott, Moore viszont továbbra is elemében volt. Hogy azért a magyar szekció megmutassa, merre lakik az úristen, Morgen Ferdinánd zsákolt bombasztikusat, Szabótól sem tartva, így folytatódott a szoros küzdelem, bár nem lehet azt mondani, hogy futószalagon érkeztek volna a kosarak, mivel voltak hibák mindkét oldalon.

Tóth Ádám egy pontra hozta fel csapatát, de ismét csak Moore volt az akit nem tudtak tartani a paksiak. Aztán Morgen szépen ragasztotta oda Moore remek betörése után a lasztit a palánkhoz (még szabályosan), de amikor Schachtner is eredményes volt hazai oldalról (34-27), Enrique Gutiérrez mester időt kért a paksi sorokat rendezendő.

Ingram ellen azonban nem volt gyógyszer, mert némi huzakodás után (hibák mindkét oldalon) besuhintott egy 8 méteres triplát, ám Frost, majd labdalopás után indulásból a paksi Kovács kozmetikázott (37-31). Sőt, bár Moore még elhintett egy közelit, de Morgen is behintett egy remek trojkát. A félidőben a hazaiak tartottak előrébb, de semmi sem dőlt el (39-34).

A második félidőt a Factum kezdte sokkal összeszedettebben. Két és fél perc elteltével már kilenccel mentek, ám Morgen és Tóth Ádám közelebb hozta a Paksot a hazaiakhoz. A debreceni spanyol, Raúl Jiménez időkérésére is sor került ezután, mivel Kovács Ákos hármast szórt (45-42), így nagyon közel került a Paks megint. Rövidesen heves reklamálásba kezdett a hazai tábor, mert erősen faultgyanúsan szereltek a vendégek, de a sípmestereket ez nem hatotta meg. Vojvoda révén aztán már egált regisztrálhattunk. Ingram visszavette a fórt rögtön, de egy újabb debreceni lerohanást a rutinos Kámán Tamás akasztott meg jó ütemű labdaszerzéssel, sőt, az ellentámadást a remek formában lévő Morgen zsákolása zárta le (47-47). Szabó is pontos volt, így a hazaiak nem hagyták magukat, majd jött a talán szokásosnak mondható Tóth Ádám-féle heveskedés, aminek a hazaiak itták meg a levét. Történt, hogy centerben kapta a labdát, rajta a jóval alacsonyabb Moore maradt, aki nem vitás, megfogta őt, máshogy nem tudta szerelni. Le is fújták a faultot de Tóthnak nem tetszett, hogy átkarolta őt Moore, s ellökte kicsit. Moore is ugrott a dologra, aminek az lett a vége, hogy ő kapott sportszerűtlen hibát Tóth pedig két büntetőjéből egyet bedobott, jöhetett a Paks oldalról. Ám a közjáték felpaprikázta a Factumot, és Moore és Schactner révén mégiscsak meglógott kicsit a hazai gárda. Zúgott a vastaps, Gutiérrez mester pedig láthatóan nem értette, miért nem az történik a pályán, amit vélhetően megbeszéltek a srácokkal.

Vojvoda volt a megmentő aki kétszer zsákolt egymás után, de a harmadik negyed lefújásakor mégis a hazaiak vezettek öttel (57-52), az igen élvezetes, rakkolós meccsen.

A záró negyedet is jobban indították a hazaiak, de Körtélyesi – aki egy kis csetepaté során a földön maradt, de rövidesen talpra állt, s folytatta a játékot – eredményes volt, majd Vojvoda triplát dobott. Moore is remekelt, de Kámánra is triplát játszott ki a Paks, sőt, utána Kovács Ákosra is (65-63). Nagyon kellett Szabó centerezése a hazaiaknak majd Schachtner két jó büntetője. Gutiérrez edző úgy vélte újra itt az ő ideje, s magához szólította övéit (bő hat perccel a lefújás előtt).

A Paks nem brillírozott, de ugye tudjuk, a két Williams nélkül jött Debrecenbe, tehát azért közel sem a legerősebb összeállításában. Más kérdés, hogy pont ilyen kerettel verte meg az Albát az előző körben, tehát mindenképpen dicsérni lehet a debrecenieket, a Factumot is, mert győzelemre álltak egy élgárda ellen utolsó szezonbéli tétmérkőzésükön.

Schachtner hármasa után azonban megint a hazai kezek emelkedtek a magasba (70-63), s jött is vissza Frost helyett a vendégeknél a begurulása után rövid időre pihenőre küldött Tóth Ádám is. Be is talált a harcias center, de Szabó is a hazaiaktól, majd Ingram szintén, messziről. Tóth egyébként továbbra is nagy lángon égett, megint némi földharcba keveredett a hazaiakkal, az eredmény pedig kicsit befagyott (75-70, vissza bő két perc).

Vojvoda dobott ekkor nagyon fontos hármast a vendégek szemszögéből nézve, majd Moore kezét egyértelműen elütötték ziccer közben. Harsant a síp, a paksiak nem értettek egyet, de Moore ettől még pontos volt. A vendégek egyik legjobbja, Vojvoda ezen úgy felhúzta magát, hogy még egy trojkát dobott (77-76). Kezdődött az utolsó perc. Remek kis derbi volt, a paksi tréner időt kért, még bárhogy fordulhatott a meccs.

Kovács Ákos középtávolijával hosszú idő óta vezetett megint a Paks, s Raúl Jiménez is rögtön időt kért. Vissza 18 másodperc. Félpályáról jöhetett Factum, Ingram dobta be a labdát, kapta Schachtner, Ingram elmozgott a védőjétől, visszapasszolta neki Mike, a debreceni irányító pedig bedobta. Naná, hogy kikérte utolsó idejét a Paks, vissza 13,9 másodperc! Izgalmak, egy amúgy elvileg nem nagy téttel bíró meccsen. De hát ez a szép a sportban! Nyerni akart mindkét fél. Kovács Ákos vezetgette a labdát, majd Moore ellen személyit fújtak (nem nagyon értette senki mire fel). Mivel megvolt már az 5 csapathiba, jöhetett két büntető. Kovács az elsőt beszórta, a másodikat nem, Szabóé a lepattanó, előreadja, letelik az idő, egál. Hosszabbítás. Mókás meccs ez!

Az első pontra majd egy percet várni kellett, ezt Frost jegyezte szép játék után. Aztán megint a Paks jöhetett, mert a Factum eltolta a maga támadását, és Moore faultja után Kámán büntetett egyszer (79-82). Schachtner is pontos volt, de jött egy paksi tripla, majd egy Frost dupla (81-87, vissza bő két perc), úgy tűnt, nyer az ASE.

Kámán Tamás is távolról volt jó, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Nagyon jól koncentrált a Paks a ráadásban, a Factum pedig sajnálhatja, hogy a rendes időben nem nyerte meg a meccset. Ingram két büntetője után 83-90 volt az állás de Kámán megint duplát dobott, így uralta a ráadást a Paks. Szabó is büntethetett még de csak egyszer talált be. Kijátszotta az időt az ASE, Frost jól centerezett, amire Ingram egy begyötört duplával és egy büntetővel felelt, de ahhoz képest még messze volt a Paks, hogy már csak 50 másodperc volt hátra. Jöttek a szokásos faultok, Vojvoda bedobta, majd Schachtner egy szerencsés hármast dobott (90-96, vissza 32 mp).

Aztán Kovács Ákos is büntetőzött egy kicsit majd Vojvoda szerezte a 100. pontot, ám erre is felet Ingram, majd sokadjára is Kovács Ákos került a büntetővonalra. Az utolsó támadást már nem fejezte be a Factum. Azért ez szép kis meccs volt, nyert a felsőházi Paks.

Férfi Kosárlabda NB I A, 26. forduló

2012. április 4., Debrecen, Oláh G. u. 400 néző,  Vezette: dr. Valovics, Jakab, Jurák (Toók)

Factum Sport Debrecen – Atomerőmű SE Paks 92-101 (17-20, 22-12, 18-20 22-27, hosszabbítás 13-22)

Factum: Ingram 29/6, Moore 19, Tóth G., Schachtner 24/6, Szabó M. 18

Csere: Papp T., Stretea, Kaluha, Kovács I. 2

Vezetőedző: Raúl Jiménez.

Paks: Kovács Á. 24/12, Vojvoda 26/12, Körtélyesi 3, Morgen 9/3, Tóth Á. 14

Csere: Frost 13, Kámán 12/9, Kerpel-Fronius 0

Vezetőedző: Enrique Gutiérrez.

Kipontozódott: Körtélyesi

Raúl Jiménez: - Gratulálok a Paksnak, jó csapata van, a play-offban is jó lehet amelynek remek a magyar magja. Néha nyerünk, néha vesztünk az ilyen szoros meccseken most utóbbi történt. Viszont örülök, hogy végig szoros mérkőzést játszottunk a Pakssal és közel álltunk a sikerhez.

Enrique Gutiérrez: - Nagyon boldog vagyok, hogy a nehézségek ellenére is helytálltunk, végig nagyon koncentráltunk ezen a kemény meccsen, melyen a hazaiak láthatóan nagyon szerettek volna nyerni. Ám a lehetőségeinkkel jól éltünk. Fontos mérkőzések következnek a Magyar Kupában és a rájátszásban.


Fotó - utanpotlassport.hu

Slide - haon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus