Parrish "Perry" Petty visszatér Körmendre

Hosszas tárgyalás után ismét a Körmendet erősíti majd a tavaly remeklő irányító - aláírta szerződését az idei szezonra. 

Az Egis Körmend facebook-oldalának közleménye:

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy aláírta a 2016/17-es szezonra szóló szerződését a csapat tavalyi irányítója, Parrish „Perry” Petty.

A játékos tavaly decemberben érkezett először a csapathoz, hogy a műtét miatt hazautazó Kendrick Perry feladatát átvegye a csapat irányításában.

Akkor még sokan kételkedtek abba, hogy ezt méltó módon meg tudja tenni, de a játékos később bizonyította, hogy érdemes volt őt választani erre a posztra. Tevékeny részese volt a klub hetedik kupasikerének és a bajnoki bronzérem megszerzésének. Nem csak számokban teljesített figyelemre méltót, de emberileg is illeszkedett a gárdába.

A kapcsolat a nyáron sem szakadt meg vele, de korábban több ajánlata is volt. A tárgyalások akkor váltak újra intenzívvé vele, amikor kiderült, hogy Gerry Blakes nem felelt meg a kéthetes próbajátékon.

Ezt követően, hosszas tárgyalássorozat végén sikerült vele egyezségre jutni és szerződést kötni, így mégis lesz egy visszatérő az elmúlt szezon sikercsapatának légiósai közül!

Petty érkezésének időpontja még nem végleges, az viszont biztos, hogy ismét családjával jön, amely januárban egy újabb utóddal gyarapodik majd.

Forrás, Foto, Slide - Egis Körmend facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus