Pór Péter: valószínűleg Báder is játszhat!

Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője csapata holnapi Adria Liga-mérkőzése előtt értékelte az Olaj legutóbbi meccsein történteket, valamint pár szóban mesélt nekünk a Splitről is, emellett jó hírekről számolt be Báder Márton állapotát illetően.

A legutóbbi szerbiai túrának, illetve a Radnicski elleni találkozónak mik voltak a főbb tanulságai?

Nem csak a szerbiai találkozót említeném itt, hanem összekapcsolnám a legutóbbi hazai meccsünkkel, amit a Buducsnoszt ellen vívtunk meg. Mindkét mérkőzésen az volt a legnagyobb tanulság, hogy a kezdésnél mennyire roppantul koncentrálni kell és muszáj azonnal felvenni a ritmust. Mindkét alkalommal az első negyedben voltak sokkal jobbak az ellenfeleink, mint mi és nagyobb előnyre tudtak szert tenni, mi pedig csak úgymond rohanhattunk az eredmény után. A konzekvencia pedig az, hogy rögtön, az első perctől kezdve, ahogy kimegyünk a pályára, nagyon koncentrálni kell.

Holnap egy újabb ellenfél érkezik Szolnokra, a horvát Split gárdája mérkőzik majd meg az Olajjal. Mit vár ettől a derbitől, illetve mit emelne ki a vendégekkel kapcsolatban?

Minden csapat, amellyel játszunk, nagyjából hasonló stílusban kosarazik - itt elsősorban a védekezésre gondolok, amiben az összes Adriás gárda nagyon agresszív, ezen kell nekünk javítani, illetve felfejlődni a riválisok mellé, hogy jó meccseket tudjunk játszani. Az első mérkőzések alapján úgy tűnik, hogy nekünk hazai pályán és idegenben is egyaránt nehéz dolgunk van, de itthon a fiúkat ismerve mindig jobban fel tudjuk szívni magunkat - ezt sok nagy csata megélése után el lehet mondani. Bízom benne, hogy holnap a szurkolókkal együtt, akik remélem, hogy újfent rengetegen látogatnak ki, megpróbáljuk valahogyan kiharcolni a győzelmet!

Mi a helyzet a játékosok állapotával kapcsolatosan? Báder Márton állapotát illetően történt-e változás?

Báder Marci tegnap este már szinte teljes értékű munkát tudott végezni, úgyhogy bízom benne, hogy szombaton is a rendelkezésünkre állhat. Mindenki más teljesen egészséges, úgyhogy vélhetően komplett csapattal fogadhatjuk a Splitet!

Köszönjük az interjút!

Fotó: sport365.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus