Pozitív fejlemények Hangáéknál!

Legutóbb több, nem túl biztató hírt kellett megosztanunk Hanga Ádám új klubja, az Euroliga A-licences Laboral Kutxa háza tájáról, ám az utóbbi napokban végre pozitív fejlemények is vannak Dávid Kornél egykori csapatánál, mely fontos játékosait tarthatja meg.

Bár óriási erőkkel rohamozta a francia hátvédet, Thomas Heurtelt a tengernyi pénzzel gazdálkodó török Anadolu Efes, de mostanra biztossá vált, hogy a tavalyi menetelésben kulcsszerepet vállaló irányító marad az együttesnél. A jelenleg a francia válogatottal az Eb-re készülő Heurtel 7,2 pontot, valamint 4,5 gólpasszt átlagolt a kontinens első számú nemzetközi kupasorozatában 2012-2013-ban és egyszer a hét MVP-je címet is sikerült begyűjtenie a naptári év elején.

Hanga Ádám a legújabb blogbejegyzésében említést tett arról, hogy a jelenleg szabadon igazolható vezér, Fernando San Emeterio is kijelentette már többször, hogy csak Vitoriában tudja elképzelni a jövőjét, ráadásul az őt nagy erőkkel "kergető" Valencia leigazolta a posztjára néhány napja Romain Satót, így majdnem biztosan kijelenthető, hogy 1-2-3-as posztokon egyrészt készen vannak Hangáék, másodsorban pedig erősebbek is lehetnek, mint voltak tavaly.

Innen az Euroliga valaha volt legjobb gólpasszátlagával rendelkező játékosa, a montenegrói-amerikai Omar Cook távozott egyedül, ő a litván Lietuvos Rytas játékosaként igyekezhet kiharcolni az Euroliga-részvételt, hazai környezetben, a kontinens topsorozatának nyolc csapatos selejtezőtornáján. Érkezett viszont Hanga Ádám mellett az a Walter Hodge, aki elképesztő idényeket produkált Lengyelországban, a Zielona Gora együttesével és óriási pluszt adhat majd a baszk alakulatnak is, leginkább egyes poszton. 

Az biztos, hogy a Walter Hodge, Thomas Heurtel, Devon Van Oostrum (1-es poszt), Hanga Ádám, Fabien Causeur, David Jelinek (2-es poszt), Fernando San Emeterio, Andres Nocioni (3-as poszt) periméter-sor készen van, és papíron jobban festenek, mint a tavalyi állomány.

A magasembereknél viszont eddig csak a maradó Tibor Pleiss és az új érkező, Lamont Hamilton állnak Sergio Scariolo mester rendelkezésére, illetve négyesben feljátszhat az a Nocioni, aki már tavaly is kapott perceket ezen a poszton. A sportando.net már beszámolt egy lehetséges érkezőről, aki nem más, mint a Laboralt éppen idén a spanyol bajnokság negyeddöntőjében meglepetésre kiütő Gran Canaria válogatott centere, a hatékony, de elképesztően sérülékeny Xavi Rey. A probléma csak annyi (már Rey sérülékenységén túl), hogy őt ki kellene vásárolnia a baszk klubnak, jelenleg pedig pénzügyi téren nem áll túl jól a gárda a helyi híradások szerint.

A piacon még olyan magasemberek vannak szabadon igazolhatóként, mint a Scariolo mester alatt tavaly a formáját visszanyerő brit lepattanó-gép, Pops Mensah-Bonsu, illetve a korábban a Real Madridnál és a Bilbaónál is meghatározó szerepet betöltő amerikai blokkológép, D'or Fischer, de a bolgár magasbedobó, Dejan Ivanov is elérhető még. Egyértelműnek tűnik, hogy az augusztus 26-án, még Hanga Ádám nélkül edzésbe álló Laboral Kutxának egy meghatározó embert kell igazolnia a palánk alá ahhoz, hogy reális esélye legyen az Euroliga Top 16-os csoportkörébe kerülni, illetve az ACB Ligában felvenni a versenyt a szépen erősítő Real Madrid, Barcelona duóval.

Érdekesség, hogy Hangáék szeptemberben Szlovéniában is edzőtáboroznak majd, ott, ahol Ádámot, Nocionit, a szintén sérülésből lábadozó Causeurt, Hamiltont és Hodge-t leszámítva mindenki más éppen az Európa-bajnokságon fog küzdeni hazája sikereiért.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus