Puszta számok - magyar válogatott

A magyar válogatott a selejtező sorozat „C” jelű csoportjában kapott helyet. Európa-bajnokságra akartunk kijutni innen, úgy, hogy az első két hely valamelyikét (reálisan nézve a másodikat) vagy legrosszabb esetben a legjobb négy harmadik hely egyikét csípjük el. Negyedikek lettünk. Végigvesszük, mely egyéni és csapat szintű statisztikai adatok a legjellemzőbbek a magyar válogatottra, amelyet a férfiaknál debütáló Rátgéber László szövetségi kapitány és stábja vezetett az elmúlt 8 mérkőzésen.

Időrendben haladva a következő eredményeket produkáltuk.

0 gy.-1 v.: Ukrajna – Magyarország 77-71 (Kulcsmérkőzés I. Rögtön a legelső meccsen óriási rangadó következett, amelyen egyből rátérhettünk volna a „sárga köves útra”, de nem jött össze a bravúr, holott 1 perc 37-tel a vége előtt még 70-71-re vezettünk idegenben, de aztán jött az ukrán Burtt… Könnyű utólag okoskodni, de ahogyan itt egy hajszállal lecsúsztunk arról, hogy egy amolyan tökös nyitánnyal elindítsuk magunkat a sorozatban, körülbelül úgy jöttek később is a kisebb-nagyobb kellemetlenségek egyes kulcsfontosságú meccseken.)

1 gy.-1 v.: Magyarország – Ausztria 81-75 (Hasonló meccs volt az előzőhöz, csak fordított szereposztással, mert itt mi nevettünk a végén. Ausztria idegenben akár meglepetést is okozhatott volna, de az utolsó pár percben  – ahogy egy körrel előtte Ukrajna lépett el tőlünk – a mieink megrázták magukat és az addigiakhoz képest meglepően simán behúzták a győzelmet.)

1 gy.-2 v.: Horvátország – Magyarország 89-65 (A meccsen egy darabig tartottuk magunkat, majd fokozatosan ellépett tőlünk a hazai csapat. A harmadik negyedben már majdnem kialakult a végeredményben is meglévő különbség. Több mutatóban (lepattanók, triplák) is tartottuk a lépést ellenfelünkkel, de míg a horvátok 73%-kal, mi csak 38%-kal értékesítettük a duplákat, ez volt az egyik fő különbség a két alakulat között.)

2 gy.-2 v.: Magyarország – Ciprus 77-64 (Megszereztük második győzelmünket a csoport leggyengébb tagja ellen - végül is magabiztosan. A két légiósunk, Hanga és Lóránt tett róla, hogy meg legyen a kellő pontszám, de nem volt olyan különbség a két alakulat között, mint amit titkon reméltünk. Az időnként a mieinknél megmutatkozó gyenge tripladobás ezúttal jött elő először a sorozatban.)

2 gy.-3 v.: Magyarország - Ukrajna 76-78 (Kulcsmérkőzés II. Gyenge kezdés után visszatértünk a meccsbe, majd ismét ellépett a vendég Ukrajna, s mi újfent felálltunk. A záró negyedben 70-70-nél voltunk a legközelebb a sikerhez, de sem a szerencsével, sem a hármasokkal nem álltunk jól, hiszen Trotteren kívül egyik távoli tüzérünknek sem ment ezen a meccsen. Izgalmakban, szép jelenetekben és bosszankodásban sem volt hiány ezen a derbin.)

2 gy.-4 v.: Ausztria – Magyarország 97-81 (Kulcsmérkőzés III. Jól dobtuk a hármasokat, de Ausztria még jobban. A lepattanókat is szorgosabban szedték a hazaiak. A pocsék kezdés ráadásul megadta a meccs – számunkra – negatív alaphangját. Ausztria számára ez volt az egykori „magyar-brazil:3-0”. Nekik szaladt a szekerük, nekünk kátyúban dagonyázott. Olykor ki-kirántotta onnan valaki, de csapat szinten becsődöltünk.)

2 gy.-5 v.: Magyarország – Horvátország 79-81 (Kulcsmérkőzés IV. Ez volt Magyarország számára A MECCS ebben a sorozatban. Kétféle koreográfiára lehetett előzetesen számítani: vagy még inkább elsüllyedünk a mocsárban az előző kiábrándító fiaskó miatt vagy kiegyenesítjük derekunkat és kiteszünk magunkért. Szerencsére az utóbbi jött be. Valóban csak az hiányzott, hogy a végén feltegyük az i-re a pontot. Ezért a meccsért nagy taps járt a magyaroknak, még ha ki is kaptak. Itt vált véglegessé matematikailag is, hogy nem jutunk ki az Eb-re.)

3 gy.-5 v.: Ciprus – Magyarország 58-63 (Első, s egyetlen idegenbeli sikerünket értük el, egy tét nélküli meccsen, amelyet nagyon rosszul indítottunk el, de utána le tudtuk győzni önmagunkat, és pozitív élménnyel fejeztük be a selejtező sorozatot.)

Majdnem papírforma végeredmény született a csoportban
:  első Horvátország, második Ukrajna, harmadik Ausztria, negyedik Magyarország, ötödik Ciprus. Ausztria helyezése az, ami némileg meglepetés. Hátrébb vártuk őket…

A magyar csapatból kiszemezgettük az érdekesebb egyéni és csapat szintű statisztikákat. Lássuk, miként teljesítettek a legtöbb lehetőséget kapó játékosaink, illetve milyen mutatókkal büszkélkedhetünk (vagy szerénykedhetünk) az egész csapatot véve górcső alá!

Először is 9 játékos lépett pályára mind a 8 meccsen (Hanga, Trotter, Szabó M., Vojvoda, Horváth, Trepák, Lóránt, Wittmann, Fodor M.), egy játékos 7-en (Szabó Zs.), egy 6-on (Tóth) és egy 2-n (Ferencz).

A legtöbb percet átlagban Lóránt (32,4 perc), majd Hanga (29), Trotter (26,3) és Horváth (25,8) töltötte a pályán. A legkevesebb időt Ferencz és Tóth (6-6 perc) kapta, valamint Fodor (9,5).

Pontok terén Hanga az első (16,1 pont), amivel a teljes selejtező mezőnyében a 17. helyen végzett. Mögötte a házi rangsorban Lóránt jön (13,8 pont, összrangsorban 37.), míg harmadik Trotter (10,1 pont, összrangsorban ez már csak a 90. helyre elég).

A mezőnydobásokat nézve is az átlagot vesszük. Itt Lóránt a legjobb magyar (55,1%, 16. az összrangsorban), nem meglepő módon Hanga van a nyomában (48,5%, 39. az összrangsorban), harmadik Trotter (44,1%, 54. az összrangsorban).

Az rögtön látszik, hogy a két elit bajnokságban edződő (Hanga Ádám és Lóránt Péter), valamint az amerikaiból magyarrá (is) lett Obie Trotter (aki egyébként már szintén külföldön játszik a következő idénytől) az, aki a legtöbb statisztikai kategóriában vezeti a magyar rangsort.

Nézzük is tovább!

A hárompontosokban Trotter volt a legpontosabb (38,7% - 12/31), ám ő sem éri el a kiváló minőségi határt jelző 40%-ot! Mögötte Hanga (35,7% – 10/28), harmadik pedig Horváth (33%-os – 12/36). A teljes mezőnyben azonban ezzel ők csak az 50., a 64. és a 82. helyet foglalják el.

A lepattanózásban nem nagy meglepetés, hogy Lóránt az első (7,3 rebound meccsenkénti átlagban, amivel 17. a teljes rangsorban). Második Szabó Miklós (5,1 – 59. a teljes ranglistán). Harmadik pedig a rugólábú Hanga (4,3 – 87. a teljes rangsorban).

A gólpasszok terén Trotter jó irányítóhoz méltó módon a legjobb magyar (4,4 meccsenként – 18. a teljes rangsorban). Mögötte Hangának értékelhető még az átlaga (2,8 – 50. az összrangsorban).

Ami a labdaszerzéseket illeti, itt Hanga a magyar csapat legjobb mutatójával rendelkezik a teljes mezőnyben elfoglalt helyet illetően, hiszen holtversenyben a 6. a meccsenkénti 2,3 labdalopásával. Trotter egyébként a 20. (1,6-os átlag).

A labdaeladások terén is ők ketten a „legjobbak”. Ez azonban valahol mindig így van, aki sokat van kapcsolatban a labdával (irányító, hátvéd) és sok labdát szerez, általában az a legtöbb labda elajándékozója is. Trotter meccsenként átlagban 2,8 labdát, Hanga 2-t adott el, ezzel a teljes rangsorban a 16. és az 51. helyet elfoglalva.

A blokkokat nézve szintén jósolható volt, hogy Hanga végez az élen a mieink között. Az összrangsorban is jónak számító 15. pozíció az övé a kereken 1 blokk per meccs mutatóval.

Dupla-duplát egyetlen magyar ért el, és ő is csak egy alkalommal: Lóránt Péter.

Csapat szinten a magyar válogatott mezőnybeli dobó százaléka 44%, a hármasok terén 33% (meccsenként gyakorlatilag 7 tripla), a büntetőket pedig 67%-kal dobtuk, ami azért nem a legjobb.  Meccsenként kicsivel több mint 11 labdát adtunk el.

Nézzük meg ugyanezeket az adatokat a csoportbéli riválisainknál is!

A csoportgyőztes Horvátország mezőnyből 50%-kal dobott, a hármasokat majdnem 39%-kal tolta, a büntetőket bő 72%-kal. Eladott labdája 13 volt meccsenként Bogdanovicéknak.

A második Ukrajna mezőnyből 45%, hármasokból 36%, büntetők 64%, eladott labda 15 meccsenként.

A harmadik Ausztria mezőnyből 43%, triplákból 32%, büntetőkből 70%, eladott labda 13 meccsenként. Ez nagyjából olyan, mint a magyaroké, sőt, van, amiben rosszabb. Mégis ők lettek harmadikok, s nem mi.

Az ötödik Ciprus mezőnyből 37%, triplák 24%, büntetők 55%, eladott labda 18 meccsenként.

Katt a képre a magyar válogatott 8 meccses statisztikájáért!


Visszatérve egy kicsit a magyarokra, nézzük, kik kísérleteztek a legtöbbet adott helyzetekből a mieink közül, illetve lássunk pár érdekesebb adatot!

Horváth Ákos meccsenként átlagban 5-ször dobott rá triplát, s ebből átlagban 2 ment be (kerekített adatok). Ez azért érdekes, mert egy dobó embertől a meccsenkénti 5 tripla kísérlet egyáltalán nem sok, s a többiek még ennél is kevesebbszer próbálkoztak. Tehát maga a hármas kísérletek száma sem volt kimagasló.

Közelről (kettesből) Hanga Ádám kísérelte meg bedobni legtöbbször a gyűrűbe a labdát (8,9 kísérlet és 4,8 találat).

Büntetők kapcsán érdekes meglátni, hogy a két magas ember, Lóránt és Trepák komoly százalékkal dobta ezeket (Peti mindet értékesítette, ami egészen elképesztő adat, mivel 30 büntetőt dobott az EB selejtezők 8 meccsén összesen, s ebből a tudomásunk szerint 28 a helyére is hullott - a statisztika itt picit megtréfált minket, de vélhetően ez a helyes adat, s nem a 28/28!) Ugyanakkor Hanga több mint 5 büntetőt dobhatott meccsenként (ez azért nem túl sok), de ebből kevesebb mint 3 ment be, ami alig több mint 50%-os mutató.

A legtöbbször Lóránt (3,4), Szabó M. (3,1) és Hanga (2,8) nyelt be faultot átlagban. A legtöbb faultot pedig magasan Hanga (6,8) erőszakolta ki meccsenként. Mögötte Trotter és Lóránt (3,5 és 3,4).

A magyar válogatott meccsenként 74 pontot dobott és 77-et kapott átlagban. A legtöbbet (81-et) két alkalommal is Ausztriának dobtuk, más kérdés, hogy egyszer egy viszonylag szorosabb győzelemhez, majd viszont egy sima vereséghez volt ez csak elég ellenük. A legkevesebb pontot érdekes módon egy győztes mérkőzésen szereztük (63-at Cipruson). És akkor a „bevétel” rovat: a legtöbb pontot Ausztria dobta nekünk (odakint 97-et), a legkevesebbet Ciprus (szintén idegenben, 58-at).

A mieink 3 győzelem mellett 5 vereséget hoztak össze, és az 5 csapatos csoport 4. helyén végeztek, így nem jutottak ki a 2013-as szlovéniai Európa-bajnokságra.

Fotó: fibaeurope.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus