Ragyogó idő, helyi senior győzelem

Bár voltak olyan részei az országnak, ahol szombaton "leszakadt az ég", Veszprémben, az idei OTP Junior adidas streetball sorozat második állomásán végig ragyogó napsütéses volt az idő.

A legnépesebb a felnőtt elit +23-as mezőny volt, a helyi szervezők pedig, köztük a veszprémi NBI/B-s csapat edzőjével, Mérész Csabával, valamint - többek közöt - a közelmúlt kitűnő játékosával, Szokolik Gergellyel a soraiban megnyerték a senior, +35-ös viadalt. A kenguru korosztály versengését egy révkomáromi csapat nyerte. Az ügyességi viadalok közül a zsákolóverseny igen magas színvonalú volt, a helyi férfi csapat játékosai közül Körtélyesi Gergely, Simon László és Kováts Viktor is kilátogatott, sőt, utóbbi játszott is.

Amit a szervezők kicsit sajnáltak, hogy a hölgyekben nem volt túl sok vállalkozó kedv, kevés női csapat volt a tornán. Ugyanakkor remélik, a sorozat következő állomásán, a jövő vasárnapi békéscsabai rendezvényen - amelyre a nevezéssel, s a részletekkel kapcsolatban részleteket megtudni a hagyományos www.streeetballbet.hu oldalon lehet - a férfi együttesek és az utánpótlás korosztályos csapatok mellett már a női mezőnyben is sok csapat áll majd rajthoz.

Foto, Slide - streetballnet.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus