Raivio:"Ebben a bajnokságban bárki legyőzhet bárkit!"

Tegnap este a forduló legszorosabb mérkőzését játszotta egymással a Fortress Jászberény és az Inkognito Fashion BC Körmend. A találkozó a hazaiak győzelmével végződött, s a sikerből oroszlánrészt vállalt az általunk a forduló legjobb játékosának választott Nik Raivio. A második magyarországi szezonját kezdő amerikai hátvéd 28/3 ponttal lett a mérkőzés legeredményesebb játékosa. A találkozó után a mérkőzésen szerzett tapasztalatairól, előtte álló feladatokról kérdeztük.

Nik! Gratulálok a győzelemhez! Mi volt a siker kulcsa?

Nem tudom pontosan, hogy mi volt a győzelem kulcsa. Az biztos, hogy végig együtt tudtunk maradni és harcoltunk a győzelemért, pedig a találkozó szinte végig szoros volt. Több játékosunknak akadtak fontos megmozdulásai a végjátékban, ez (is) hozta magával a sikert.

Elégedett vagy a csapatod játékával és a saját teljesítményeddel?

Elégedett vagyok azzal, hogy sikerült megtalálni a győzelemhez vezető utat. A lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani a csapatom sikeréért. Fontos hiányzóink voltak, ezért örülök, hogy küzdeni tudtunk a végső sikerért, amit el is értünk. Bármikor is kérdezzék, én azt mondom, hogy mindig törekszem a legjobbamat nyújtani.

Szerdán ismét hazai környezetben játszotok, ez alkalommal a Nyíregyháza ellen. A játék mely elemeiben kell javulnotok?

Szerintem ebben a bajnokságban bárki legyőzhet bárkit. Fontos, hogy ki tudjuk használni a hazai pályánk előnyét, és éljünk azzal a támogatással, lelkesedéssel, melyet a szurkolóinktól kapunk, ez is hatalmas segítség. Ha végig koncentrálunk és a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, akkor bízhatunk a pozitív eredményben.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus