Rakocsevics már edzésbe állt Pakson

A magyar játékosok és a center már megkezdte a felkészülést, Barnies és Dunn jövő héten érkezhet. 

Kilenc játékossal kezdte meg a Paks a felkészülést a 2015/2016-os idényre, a Kovács - Medve - Szabó - Eilingfeld - Tóth mag mellett a csapathoz visszatérő Illés Máté, a frissen igazolt Will Tamás, valamint két fiatal, Gulyás Milás és Meixner Márk vett részt az első tréningen. Délután aztán már Zarko Rakocevic is bekapcsolódott a gyakorlatokba, a kosarlabda.ase.hu pedig igyekezett egy kicsit kifaggatni a szakmai stáb tagjait az első benyomásaikról.

Schmidt Béla - vezetőedző:

- Hétfő délelőtt megkezdtük a felkészülést, elsősorban ráhangoló mozgásokkal. Kezdésként az atlétikapályán voltunk kint, ahol sok futással és és erősítéssel töltöttük el az időt. Délután aztán a teremben folytattuk, hasonló jellegű edzéssel, de itt már a labda is előkerült, technikai elemeket valamint kosárlabda-mozgásokat is gyakoroltunk. Új légiósunk, Zarko Rakocevic a délelőtti edzésen még nem tudott részt venni (a reptéren elkeverték a csomagjait - szerk.), de a délutánra már sikerült elintéznie mindent, így be tudott kapcsolódni a munkába.

- Úgy érzem, mindenki megfelelő állapotban érkezett az alapozásra, jó hangulatban telnek az edzések, a fiúk jó szellemben dolgoznak, de mivel még nagyon az elején vagyunk, így sok mindent nem lehet ebből leszűrni. Ismerkedünk az újonnan érkezőkkel, próbáljuk felmérni és beépíteni őket a csapatba. Ami a másik légiósunkat, Troy Barniest illeti, ha minden jól megy, jövő héten már ő is velünk készülhet az idényre. Két fiatal, Gulyás Milán és Meixner Márk is velünk dolgozik, számukra ez remek lehetőség a fejlődésre.

- Ami a még két hiányzó légióst illeti, köztudott, hogy egyes és kettes posztra keresünk játékost, és elsősorban amerikaiakban gondolkozunk. Irányító posztra rutinos, jó felépítésű kosarast képzelünk el, aki amellett, hogy képes fazont szabni a játékunknak, kontrollálni is tudja azt. Nem titok, vannak kiszemeltjeink, sőt ajánlatot is tettünk már, de amíg ez nem realizálódik, addig felesleges beszélni róla. (Időközben a kép tisztult egy kicsit, a klub ugyanis szerződést kötött Chris Dunnal - szerk.)

ifj. Morgen Frigyes - másodedző:

- A délelőtti atlétikai edzések általában az enyémek, bár előtte természetesen mindig egyeztetünk Bélával, hogy mi az elképzelés. Próbálunk első héten az aero-szakaszban maradni, túlságosan oxigénhiányos állapotot nem előidézni, és inkább átmozgató jellegű, valamint saját testsúlyos edzéseket tartani. A körülmények nagyon jók, a csarnok felszereltségének köszönhetően most már azon belül is tudunk olyan jellegű munkát végezni, amely nagyon hasznos a játékosok szempontjából. Emellett a kültéri lehetőségek is adottak a jó munkához, így változatos edzéseket tudunk vezényelni. Úgy vélem a fiúk is élvezik, már amennyire ezt a fajta kemény munkát élvezni lehet. Az első edzés alapján a hangulat jó, látszik, hogy a játékosok edzésmunkával is foglalkoztak a nyáron, senki nem úgy érkezett, hogy két-három hónapig nem mozgott előtte, ezt ugyanis akár egy edzés alapján is le lehet szűrni.

- Mindenféleképpen jónak tartom, hogy több nációból érkeznek a játékosok, ez segít megelőzni a csapaton belüli klikkesedést. Úgy gondolom, hogy minden egyes játékos, valamint csapat körül dolgozó stábtag fontos feladat, hogy együtt megteremtsünk egy olyan hangulatot, amelyben az emberek képesek egymásért játszani. Ezért mindenki felelős, és nyilván a csapatkapitánynak is ezt kell majd közvetítenie az öltözőn belül.

- Ami a szakmai felállást illeti, nagy csodák nincsenek, tisztában vagyok vele, hogy másodedzőként nagyjából milyen feladatok várnak rám. Úgy érzem, Bécóval (Schmidt Béla - szerk.) az elmúlt három-négy évben jó kapcsolatot ápoltunk, kölcsönösen ismerjük egymás elképzeléseit. Nyilván a Bonyhád vezetőedzőjeként - még ha nem is ezen a szinten, de - belekóstoltam már sok mindenbe, sok dolgot láttam, sok szituációba belekóstoltam, egyrészt a játék, másrészt az emberi tényezők terén. A másodedzőnek például fontos feladata a játékosok és a vezetőedző közötti hatékony kommunikáció elősegítése, igazából ő a kapocs köztük. Úgy vélem, Bécó szakmai dolgokban is kikéri a véleményemet, így akár a videózásban, akár a felkészítésben is hatékonyan együtt tudunk majd dolgozni. Emellett lesznek majd egyéni képzések is, ahol szintén szükség lesz "erőink megosztására" a mezőnyök és a magasak között, akik hol rám, hol Bélára jutnak majd.

forrás: kosarlabda.ase.hu

fotó: Fekete Zsuzsanna (kosarlabda.ase.hu)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus