Sabáli Balázs marad a Sopron vezetőedzője

A Soproni Sördögök hivatalos honlapja szerint megszületett a megállapodás a klub és Sabáli Balázs között a következő idényre is.

Az sakc.hu beszámolója:

Megszületett a megállapodás: a következő, 2015-16-os szezonban is a Sabáli Balázs vezette szakmai stáb irányítja csapatunkat.

Pár nappal a bajnokság befejezése után a következő szezonra nézve fontos bejelentés közzétételére kérte honlapunkat Pojbics Szabolcs, klubunk ügyvezetője. Pojbics arról tájékoztatta honlapunkat, s rajta keresztül szurkolóinkat, hogy megállapodott Sabáli Balázzsal, így a következő évadban is az általa vezetett stáb irányítja a szakmai munkát csapatunknál.

Ügyvezetőnk kiemelte: a stábbal az előző két szezonban mind a bajnokságban, mind pedig a Magyar Kupában bejutott csapatunk a legjobb négy közé, ami összességében erőn felüli teljesítményként értékelhető. A jó eredmények tükrében tárgyalt a folytatásról, és hamar megszületett a megegyezés.

Ami a következő évad játékoskeretét illeti, azzal kapcsolatban konkrétumokkal még nem szolgálhat. A tegnapi elnökségi ülésen derült ki, hogy a következő szezontól 5 idegenlégiós szerepelhet a férfi bajnokságban. Viszont a most befejeződött bajnoksághoz képest a honosítottakként magyaroknak számító kosarasok többsége légiós lesz. Az új kiírásban a jegyzőkönyvben egy mérkőzésen legalább 7 hazai nevelésű játékos nevének kell szerepelni.

Hazai nevelésű játékosnak az számít, aki aki 21 éves kora előtt legalább 30 hónapon át a magyar versenyrendszerben játszott.

Foto, Slide - Tóth Zsombor, sakc.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus