Sajtótájékoztató a Magyar Kosárlabdázás Napja alkalmából

Szombaton immáron 5. alkalommal rendezik meg a Kosárlabdázás Napja elnevezésű nagyszabású rendezvényt. A városligeti kosárünnep alkalmából tartott sajtótájékoztatót a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége .

A kosarsport.hu beszámolója:

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára kiemelte, egy olyan remek, fényes sikerekkel teli nyár után, mint amilyet a magyar kosárlabda maga mögött hagyott, öröm sajtótájékoztatót tartani. Mind a hagyományos 5-5 elleni, mind pedig a magának egyre markánsabban teret követelő 3-3 elleni szakágban látványos előrelépés történt mind felnőtt, mind pedig utánpótlás vonalon. 

Kezdődött az U18-as leány válogatott remek soproni szereplésével, amelynek köszönhetően a csapat vb-szereplést harcolt ki. Következett a női 3x3-as válogatott káprázatos Európa-bajnoki győzelme Bukarestben, majd ugyanebben a szakágban az U18-as Eb-ezüstérem. A sikerszéria a férfi válogatott szédületes, veretlenül megvívott Eb-selejtezős menetelése, és az Eb-kvalifikáció koronázta meg.  

Mindez azt mutatja, hogy jó irányban halad a koncepció, s igenis jó döntés volt öt éve - a nemzetközi szövetséghez hasonlóan - elkezdeni kiemelten kezelni a B33-as szakágat, amelyben egyértelműen meghatározónak számít Magyarország. A városligeti Kosárlabdázás Napja is a 3-3 elleni szakágról szól, amely a közel negyed százada, 24 esztendeje bevezetett streetball-mozgalomból nőtte ki magát, s lett annak egy szigorúbb, versenyközpontúbb szabályrendszere által egy olyan szakág, amelyben már világbajnokságokat, kontinensviadalokat rendeznek, s amely az olimpia műsorára is felkerülhet - és ez esetben magyar kosarasok is részt vehetnek az ötkarikás játékokon. A FIBA egyébként törekszik a két szakágban szereplők külön választására, oly módon, hogy a 3x3-ban szereplő kosarasokat nevezéseik, eredményeik alapján rangsorolja. 

Horváth Péter, a rendezvény egyik fő támogatója, a Főgáz Zrt. elnöke elmondta, a vállalat öt éve támogatja a steetballt, s ebben megtalálta azt a társadalmi szerepvállalást, hogy segítheti az embereket a sportosabb, egészségesebb életmód felé irányítani. A Főgáz Budapest Open lehetővé teszi a sportolni vágyók interaktív részvételét, s minőségi szórakozást nyújthat a kilátogatóknak, és ahol budapesti utánpótlás csapatok mérhetik össze tudásukat a Budapest 3x3 kupán. 

A Budapesti Kosárlabda Szövetség elnöke, Hajdu Péter elmondta, Budapest egyre erősödik, immáron öt (3 női és 2 férfi) csapat képviseli a fővárost az élvonalban, s reméli, a kosárlabda tovább izmosodik, s hamarosan olyan együttes nőheti ki magát, amely versenyképes lehet a vidéki fellegvárakkal, sőt le is győzheti azok csapatait. Amennyiben a magyar főváros elnyeri a 2024-es olimpia rendezési jogát, bízik benne, hogy az ott hazánkat képviselő kosárlabda válogatottakban több fővárosi nevelésű játékos is szerepet kap majd. 

A szombati rendezvény kapcsán Hajdu kiemelte: a BKSZ-nek fontos a fogyatékkal élők integrációja. A fővárosi szövetség támogatásával rendezik meg a kerekesszékes csapatok, valamint a Speciális Olimpiai csapatok tornáját. A hagyományok őrzésére gondolva közelmúltbéli s valamivel régebbi kiválóságok részvételével Old Boys tornát is kiírt a BKSZ. 

Kucsera József, az OTP Junior adidas streetball egyik fő szervezője kiemelte, 24 éve még egy kísérletnek indult a streetball, volt, aki azt gondolta, lesz 1-2 rendezvény. Ehhez képest az idei már a 24. a sorban, s népszerűsége nőttön nő. Az idei sorozatban több mint 700 csapat, közel 3000 játékos vett részt a különböző rendezvényeken, az ügyességi versenyeken is 2500 induló állt rajthoz, Idén a küzdelmek már több mint harminc pályán zajlanak, és ebből tizenkettőn, köszönhetően a szövetség támogatásának, már műanyag borítás lesz. Apránként, lassanként a streetball is próbál közelíteni a 3x3-as verseny szakághoz, egy ideje már pályafelügyelők helyett játékvezetők működnek közre. A Kosárlabdázás Napján rendezik a streetball sorozat döntőit, ekkor bonyolítják le az országos U18-as B33-as kupát, valamint megrendezik a kenguru 3x3-as kupát, s ekkor lesznek az ügyességi viadalok döntői. 

Az adidas képviseletében Császári Attila az fejtegette, hogy mivel a 3x3-as versenyág a streeballból nőtt ki, egy kicsi érdemük a streetballt 24 éve szervezőknek, támogatóknak is van a nyári nagy sikerekben. Hozzátette: a rendezvényre sztárvendégekként a vívó válogatott Rióban, az olimpián sikeresen szerepelt érmes tagjai látogatnak majd ki. 

Bodnár Péter a B33-as verseny szakág kapcsán kiemelte: a szövetség jelentős anyagi áldozatokat vállalva a szakág további fejlesztéséért, huszonöt műanyag pályaborítást vásárolt, s a tervek szerint ezt jövőre megismétli. Cél, hogy minél több vidéki fellegvárba eljusson a borítás, hogy legyenek megvilágított, őrzött területeken pályák, ahol gyakorolhatnak, kosarazhatnak a sportolni vágyók. Mint megtudtuk, mind a női, mind a férfi felnőtt válogatott kiharcolta a kínai vb-szereplés jogát, és az NBI-es bajnokság menetrendjét emiatt módisítják majd, hogy a legerősebb összetételű csapat méltóképp képviselhesse hazánkat a vb-n. 

Idén U18-as B33-as kupa lesz, egyelőre opcionális jellegű nevezéssel, de jövőre már minden élvonalbeli csapatnak indítani kell e sorozatban együttest, s jövőre, a jubileumi 25. streetballon opcionális jelleggel a felnőtt NB I-es együttesek részére is lesz versengés, hogy két év múlva már ezen a szinten is hivatalos bajnokság tegye majd még érdekesebbé, izgalmasabbá a sorozatot. Mert az egyik fő cél, hogy a hagyományos 5-5-ös szakágban minél inkább elfogadják a 3x3 létjogosultságát, hiszen ez utóbbiban igen jók a lehetőségek a kiemelkedő nemzetközi szereplésre. Persze a felnőtt válogatott Eb-selejtezős menetelését látva jövőre a hagyományos kosárlabdában is alakíthat valami szépet a felnőtt válogatott.

Forrás, Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus