Simon hétvégén talán már játszik

Az Alba Fehérvár csapatkapitánya, Simon Balázs egy combsérülés miatt kihagyta az alapszakasz első fordulóját. A klub hivatalos honlapjának, az albakosar.hu-nak mesélt most a sérüléséről, felépüléséről, illetve arról, hogy talán a ZTE ellen, a hétvégén már láthatjuk a pályán. Szóba került az előző, Jászberény elleni összecsapás is, illetve hogy mi várható a második körben, a zalaegerszegiek otthonában.

Az albakosar.hu interjúja Simonnal:

A bajnoki rajton még civilben figyelte a társakat és örült a győzelemnek Simon Balázs. Csapatkapitányunk makacs combsérülése miatt hetek óta harcképtelen, szerencsére nélküle is jól sikerült az első forduló. De nem kérdés, vele még erősebb a keret, ezért nem mindegy, mikor láthatjuk újra a pályán. Nos, jó hír, hogy a héten már edzésmunkát végzett Simi, még ha egyelőre egyénit is.

"Nem volt egyszerű, hiszen egyáltalán nem tudtam használni a lábam, alig mozoghattam. Most végre elkezdtem a mozgást, futottam, ugrottam, már jobb a helyzet. Persze még nem tökéletes, hiszen négy hét lemaradásom van, utol kell érnem a többieket. Az egyéni edzések után holnaptól beszállok a csapatba a tréningeken, meglátjuk, milyen állapotban lesz a lábam. Ha megfelelőben, akkor beöltözöm a hétvégi mérkőzésen és ha úgy alakul, pályára is lépek. De ha úgy látjuk, még nem tökéletes, akkor nem kockáztatunk, és inkább a jövő szerdai meccsen mutatkozom be a szezonban" - adott pillanatnyi helyzetjelentést Simon Balázs.

Aki elégedett lehetett a csapattal a Jászberény ellen, hiszen az Alba uralta a játékot és simán győzött. A következő feladat sem ígérkezik egyszerűnek, a "sebzett vadként" aposztrofálható Zalaegerszeg otthonában.

"Úgy érzem magabiztosan, jól játszottunk a Jászberény ellen, tetszett, amit láttam. Most egy nagyon nehéz mérkőzés következik, a ZTE negyvenpontos vereség után biztosan be akarja bizonyítani, hogy sokkal jobb csapat annál, amit az első fordulóban mutatott. És különben is, hazai pályán minden együttes veszélyes ebben a bajnokságban. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, de ha megmarad az agresszív, jó védekezésünk és belőle a gyors kosárlabdát tudjuk játszani, tehát ha a mi stílusunk érvényesül, biztos vagyok benne, hogy lesz esélyünk nyerni Zalegerszegen is."

Forrás, Foto, Slide - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus