Somogyiék első győzelme az SL-ben

Somogyi Gergely újra pályára lépett a Las Vegas-i Summer League-ben, méghozzá a Los Angeles-i "Nyári Liga házirangadón", hiszen alkalmi csapata, a Los Angeles Lakers a Los Angeles Clippers ellen szerezte meg első győzelmét (75 - 69)  az idei rendezvényen. A magyar center ezúttal csak bő 3 percet kapott, ami betudható a faultjainak is, de inkább a posztján szereplők lényegesen jobb teljesítménye okán maradt a kispadon a második félidőben. Pontot nem szerzett, viszont 2 lepattanót most meg tudott kaparintani, valamint 1 szerzett labdája is volt. A negatív oldalon 1 labdaeladás szerepelt a 2 fault mellett, összesen 3 percet és 23 másodpercet tölthetett a pályán honfitársunk, mindezt a második negyedben.

Négy vereség után Chuck Person érezhetően a győzelemre játszott és mondhatni, vért itatott fiaival a meccs előtt. A rotáció leszűkült 9 emberesre, az ászok kapták a labdák többségét, a csereként szóhoz jutók, így Somogyi is kevesebb lehetőséget kaptak, pláne, ha a csapat szempontjából nem hoztak hasznot a pályán. Azok után, hogy a hatalmas különbségekkel elvesztett találkozókon is pluszos +/- mutatót hozott össze honfitársunk, ezúttal 3 ponttal jobb volt a 22-őt szóró Adam Morrison vezette Clippers, amikor Gergő is pályán volt.

A Lakers egyébként a tavaly a "nagycsapat" keretében is helyet kapó Christian Eyenga (22 pont) fantasztikus zsákolásainak köszönhetően már az első pillanatoktól kezdve igen feltüzelt állapotba került, az ellenfélnél pedig az említett Morrisonnak ment csak igazán. A Lakers tagjaként már két bajnoki aranygyűrűt is nyerő bedobó jó úton jár, hogy visszaküzdje magát az NBA-be, de most a 16 pontos Julian Khazzouh és társai elrontották az örömét. Az ausztrál nagyember 36 percet tölthetett a pályán, ami egyenesen indokolta a mi Somogyink kevesebb játéklehetőségét, hiszen Gerely gyakorlatilag csak az ő helyére érkezhetett.

A magyar játékos és alkalmi csapata ezennel be is fejezte a tornát, méghozzá 4 vereség mellett 1 győzelemmel. Gergely mind az 5 találkozón pályára lépett, az összes alkalommal csereként tette ezt. A legkevesebb játékperce 3:23 volt, a legtöbb pedig ennél 10 perccel több. Az első és az utolsó mérkőzésén nem talált a gyűrűbe, de a közbeeső hármon kék-két pontig jutott. Lepattanók tekintetében 3 volt a csúcs, még a nyitányon, a dobásblokkolásban viszont kiemelkedő volt, 1-es átlagot tudott felmutatni meccsenként, ami ennyi játékidővel nagyon jónak számít.

A center további sorsáról a napokban döntenek, semmiféle szerződés nem köti őt sem a Los Angeles-i klubhoz, sem pedig más profi egyesületekhez. A kérdés az lesz, hogy a helyszínen lévő scoutokra, edzőkre milyen benyomást tett. Ettől függően kaphat meghívást további tesztekre az NBA-ben vagy szerződés, illetve próbajáték ajánlatokat Európa magasan jegyzett bajnokságaiba. Ám ne feledjük, Somogyi tagja Rátgéber László válogatott keretének, melyhez vélhetően hamarosan csatlakozik is.

Gratulálunk a második magyar játékosnak, aki az NBA Nyári Ligájában bizonyíthatott!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus