Sonyák is marad Körmenden

Az Egis Körmend hivatalos honlapja, a bckormend.hu a mai napon közölte, hogy a vasi alakulat két éves szerződéshosszabbítást kötött Sonyák Bélával.

A bckormend.hu által kiadott közlemény a hosszabbítással kapcsolatban:

"Negyedik szezonját töltötte Körmenden Sonyák Béla, aki a mögöttünk álló idényben 34 mérkőzést játszott, hétszer kapott helyet a kezdő ötösben, és átlagban mérkőzésenként 12 percet töltött a pályán. A rendelkezésére álló időben bizonyította, hogy értékes tagja a körmendi keretnek. A hárompontosait 40%-os pontossággal értékesítette, és volt, hogy mérkőzést eldöntő helyzetekben sem remegett meg a keze.

A szurkolók által is kedvelt „Béci” a vezetőséggel folytatott egyeztetések után újabb két szezonra kötelezte magát a csapathoz.

A tőle látott hozzáállás és teljesítmény tükrében minden bizonnyal az eddiginél is több szerepet kaphat majd a következő két évad csapatában.

Vele – Zsarko Rakocsevics és Török Rolland után – újabb olyan játékosa van a klubnak, aki a következő két szezonban is a Körmendet erősíti majd."

 

Forrás, fotó, slide - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus