Sopron: legalább egy hónapra kidőlt Tóth Gergely

Kézközépcsonttörést szenvedett a Sopron magasembere, így készül a csapat a Kaposvár ellen. 

Hétvégén megszerezte első győzelmét a Sopron, a Kecskemét otthonát vette be Váradi Kornél csapata - az örömüket azonban beárnyékolja, hogy magasemberük, Tóth Gergely megsérült. 

"Tóth Geri kapott egy ütést a kezére, ezért nem tudott a pályára visszamenni. A vizsgálaton kiderült, hogy sajnos kézközépcsonttörést szenvedett, várhatóan több, mint egy hónapig nem számíthatunk rá" - nyilatkozta a sakc.hu-nak Váradi Kornél vezetőedző.

Váradi természetesen a kecskeméti sikerről is beszélt - elmondta, hogy nagyon örülnek ennek a sikernek. "Úgy érzem, koncentráltabbak voltunk. Hullámvölgyek ugyan akadtak, de olyan nagy látványos “leolvadásaink”, mint korábban, talán nem. A kritikus helyzetekben mindig akadt, aki átlendítette a holtponton a társaságot, hol egy fontos kosárral, vagy jó passzal, hatékony védekezéssel, labdaszerzéssel."

"A második félidőben volt egy remek időszakunk. Az agresszív, szervezett védekezés a támadójátékunknak is jó ritmust adott. Sikerült könnyű kosarakat szerezni, felállt védelem ellen pedig megvolt az egyensúly, voltak közeli kosaraink, s távoli találataink. Hátrányból jelentős előnyt szereztünk, nagyon fontos időszaka volt ez a meccsnek."

"Egy győzelem sokat jelent a közösség összekovácsolásában, nagyon jó hangulatban utaztunk vissza Sopronba. De már ott jeleztem, hogy most pénteken újabb nagyon nehéz feladat, a veretlen Kaposvár elleni meccs vár ránk" - figyelmeztetett a tréner.

forrás és fotó: sakc.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus