Streetball, csobbanás, meccsnézés

Szombaton Oroszlányba érkezik az OTP Junior Tour adidas streetball idei sorozata. A városban, ahogy a kosárlabda, annak szabadtéri változata is igen népszerű.

A népszerűséget jól jelzi, hogy több mint 70 csapat nevezett, s köztük 20 a legkisebbek közül, a kenguru korosztályban. A rendezvényt a helyi hagyományoknak megfelelően idén is az uszoda előtti, szépen felújított Szent Borbála téren rendezik, tehát akik a kánikulában a sportolás után felfrissülnének, ott van a közelben az uszoda.

Az oroszlányi rendezvény egyik fénypontja szokott lenni, amikor a helyi csapat játékosai és szurkolói játszanak együtt. Az OSE Lions ráadásul most talán a szokottnál is népszerűbb a városban, hiszen az együttes második évét a másodosztályban töltve beverekedte magát az NBI/B fináléjába.

Egy szlovákiai együttes is jelezte részvételét, s a különböző koroszályok küzdelmei mellett ezúttal sem maradhatnak el a szokott ügyességi viadalok, a zsákoló-, a tripla- és büntetődobó verseny, kiegészítő programként pedig többek között zumba és táncbemutató színesítheti a programot.

A labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzései is megtekinthetők a téren felállított kivetítőn, tehát bizonyos fokig egymásba kapcsolódhatnak a sprtesemények, hiszen szombaton 15 órától rendezik az első nyolcaddöntőt. Aki tehát úgy gondolja, tartalmas, sportos szombatot tölthet el Oroszlányban a Szent Borbála téren: a streetball után csobbanhat egyet az uszodában, majd megtekintheti előbb a svájci-lengyel Eb-nyolcaddöntőt.
 

Foto, Slide - streetballnet.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus