Supola is marad Fehérváron!

Az idén mindent, alap- és középszakaszt, bajnoki rájátszást és Magyar Kupát megnyerő Bericap Alba Fehérvár keretéből többen is távoztak rögtön a szezon befejezését követően - többek között a vezetőedző, Dzunics Braniszláv is. Egy kis szusszanásnyi időt követően Tóth Norberttel, majd Anthony Olah-val állapodott meg a klub először. Tegnap aztán megvolt az első maradó is Juhos Levente személyében, ma pedig egy újabb hosszabbításról számolt be a szekesfehervar.hu: Supola Zoltán egyéves kontraktust kötött a klubbal.

Az alábbi cikket közölte az előbb említett portál a fiatal játékos hosszabbításával kapcsolatban:

"A bajnoki címmel és kupagyőzelemmel végződő szezonban is fontos láncszem volt, és az is marad Fehérváron: Supola Zoltán is aláírta újabb egyéves szerződését az Alba Fehérvárhoz. A mezőnyember sokszor volt első számú cseréje a bajnokcsapatnak, megerősödő önbizalmával továbbra is nagy hasznára lehet az új kihívások előtt álló csapatnak.

Voltak mérkőzések, amikor a padról érkezve döntő fontosságú kosarakat szerzett. Ha kellett, tehermentesítette Moore-t az irányító posztján, bátor betöréseivel bontotta az ellenfél védekezését és a triplavonal mögül is sokszor szerzett demoralizáló kosarakat. Mindezt úgy, hogy amikor Angliából visszatért, talán még maga sem tudta, az ottani "kiképzés" a fehérvári serdülő és ifjúsági évek után mire lesz elég a magyar mezőnyben. De Supola Zoli megállta a helyét, biztosak lehetünk benne, hogy azok között a magyar kosarasok közt tartják számon, akit be lehet vetni a nagy tétért zajló csatákban is.

Talán olykor ingatag önbizalmának is jót tett az előző idény, és még határozottabb játékkal tehet hozzá újabb pluszokat a következő Alba szerepléséhez. Mert immár biztos, hogy a 2013/14-es szezonban is Fehérváron pattogtat. Supola Zoltán aláírta újabb egyéves szerződését, ezzel Juhos Levi után a második idei duplázónk, aki marad a csapatnál. A magyar mag kialakítása tehát igen szép lendületet vett a héten, alakul az Alba Fehérvár kerete - ezúttal egy saját nevelésű ősfehérvárit jegyezhetünk fel a névsorba."

A bajnokokvarosa.hu internetes oldalnak az alábbiakat nyilatkozta az érintett:

"- Viszonylag könnyen megegyeztünk a folytatásról, számomra az Alba volt az első számú opció. Voltak más megkeresések, de én szerettem volna itt maradni, nagyon jó dolog Fehérváron kosárlabdázónak lenni ilyen sikerek után, mint amiket elértünk a legutóbbi idényben. A várost is nagyon szeretem, ráadásul az Alba is korrekt szerződéstervezetet tett elém, így tényleg könnyen rábólinthattam, az esetleges európai kupaindulás lehetősége is sokat nyomott a latban. Sajnos még így sem a legszebb eddig ez a nyár, tegnapelőtt műtöttek lágyéksérvvel, melyet még októberben diagnosztizáltak, így most két hét teljes pihenő van, addig mozognom sem nagyon szabad. Utána is az orvosok döntenek róla, mikor és milyen ütemben kezdhetek el mozogni."



Foto, Slide: szekesfehervar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus