Szead Sehovics váltja Watsont az Olajnál

A Szolnoki Olaj KK  és Calvin Watson közös megegyezéssel szerződést bontottak, de a klub nem sokáig tétlenkedett, az amerikai pótlására leigazolták a mai napon a kettes és hármas poszton is bevethető, 23 éves, montenegrói válogatott Szead Sehovicsot - tudtuk meg a klub által kiadott közleményből.

Sehovics bosnyák állampolgár is, és a KK Bosna együttesében kezdett el kosarazni. Hamar felfigyelt rá az előző hétvégén éppen a magyar bajnokot verő montenegrói sztárcsapat, a Buducsnoszt Podgorica, 2007-től kezdődően 2011-ig itt játszott. A még mindig fiatalnak számító kosarasnak már öt szezonnyi Adria Liga tapasztalata van ennek a két gárdának köszönhetően, és bár leginkább csak az utolsó három szezonban kapott komoly perceket, 2010-2011-ben elődöntőt játszott csapatával, ekkor már 15 perces kiegészítőemberként (a végső győztes Partizantól kaptak ki négy ponttal).

A tavalyi évet a német EWE Baskets Oldenburg együttesénél töltötte, akik idén az Olajnak, valamint a Körmendnek is csoportellenfelei a EuroChallenge első csoportkörében. Bár Sehovics itt is csereembernek számított, mégis úgy tűnt, előre tud lépni, hiszen az olasz első osztályú Sutor Montegranaroval egyezett meg erre a szezonra. Az olaszok azonban pénzügyi nehézségekkel küzdöttek egészen a bajnokság rajtjáig, a játékos pedig másik klub után nézett: a montenegrói Mornar játékosa lett. Itt játszott, mielőtt most megérkezett volna az Olajhoz.

2009-ben az U20-as EB egyik legjobb játékosa volt (17.6 pontot átlagolt meccsenként), de még ugyanebben az évben, 20 évesen felnőtt válogatott is lett, és tagja volt annak a keretnek, amely kivívta az A csoportba jutást. Idén is ott volt Luka Pavicsevics együttesében, Montenegró 10-0-ás, csoportgyőztes teljesítményhez pedig maga is hozzá tette a saját részét: 20 pontot dobott hazai pályán a szerbeknek.

A tavalyi statisztikái a német első osztályban: 30 meccs, 12.3 perc, 3.3 pont, 2.1 pattanó, 0.6 gólpassz
(részletesebben ITT)

A EuroChallenge-ben: 12 meccs, 15.0 perc, 4.4 pont, 1.9 pattanó, 1.1 gólpassz
(részletesebben ITT)

Az idei EB-selejtezőkön: 10 meccs, 21.5 perc, 8.4 pont, 3.3 pattanó, 1.5 gólpassz
(részletesebben ITT)

Az egyik legjobb tavalyi meccse a Bundesligában, az Artland Dragons ellenfeleként (kék 22-es):


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus