Szeged: Molnár József az új vezetőedző!

Ma délután, 15 óra 30 perckor a Naturtex-SZTE-Szedeák Szeged együttese hivatalos Facebook oldalán jelentette be, hogy a következő szezonnak új vezetőedzővel vágnak neki. Molnár József személyében köszönthetünk új mestert a szegediek élén, aki a Szegeden három szezont lehúzó Fodor Pétert váltja a kispadon.

Idézet a Naturtex-SZTE-Szedeák Szeged Facebook oldaláról:

"Molnár József 41 éves, nős, két gyermek, a hatéves Bálint és a kétéves Mira édesapja. A körmendi származású szakember a gimnáziumot Zalaegerszegen végezte, játszott mindkét város utánpótlás csapataiban. Az ELTE Bölcsészkarán, pszichológia szakon diplomázott, majd a Testnevelési Egyetemen végezte a kosárlabda szakedzőit. Ezzel párhuzamosan tanított is az intézményben a tanári, szakedzői es sportmenedzseri szakokon.

Az egyetemi évek alatt kezdett utánpótlás csapatoknál edzősködni, az Óbudai Kaszásoknál, a Tizenkét Karátos Iskolában, a MAFC Kosársuliban, majd az Óbudai Kaszások NB I B-be feljutott együttesének vezetőedzője lett.

Mivel kedvese az Egyesült Államokban dolgozott, a tengerentúlra költözött, a következő állomás pedig Új-Zéland lett. Egy évet terveztek, kilenc lett belőle. Szinte a repülőről leszállva elindított egy kosaras tábort, majd egyre előrébb lépve saját kosársulit szervezett.

Középiskolás és junior szinten edzősködött, később a junior majd a felnőtt válogatottal dolgozott, a folytatásban pedig egy évig az első ligában is tevékenykedett a Nelson Giants edzőjeként. (Hogy a kosárlabdában kevésbé jártas olvasó el tudja helyezni Új-Zélandot a világ térképén: az ország férfi válogatottja a legutóbbi három világbajnokságon részt vett, 2002-ben a negyedik (!), 2006-ban a 16., míg 2010-ben a 12. helyen végzett. Az együttes a 2004-es athéni olimpián a csoportkörben legyőzte Szerbia és Montenegró válogatottját, és remekül helytállt a két későbbi döntős ellen is: az olaszoktól két-, az olimpiai bajnok argentinoktól pedig mindössze négypontos vereséget szenvedett, és végül tizedikként zárt.)

Molnár József sokat tanult az új-zélandi és az ausztrál trénerektől, ám mivel az európai kosarasélet pezsgőbb az új-zélandinál, a hazatérés mellett döntött. Tudását és tapasztalatait mostantól a Naturtex-SZTE-Szedeáknál kamatoztathatja."

Fotó - Naturtex-SZTE-Szedeák Facebook Oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus