Székely Norbert az Alba új vezetőedzője

A TLI-Alba Fehérvár új vezetőedzője Székely Norbert - jelentette be a csapat hivatalos honlapján, az albakosar.hu-n.

Az albakosar.hu beszámolója, illetve interjúi az új trénerrel és Halm Rolland ügyvezetővel:

A TLI-Alba Fehérvár a mai napon szerződést kötött Székely Norberttel, aki a folytatásban irányítja a 2013-ban bajnokságot és hazai kupát nyerő fehérvári kosárlabdázókat. A kiváló szakember korábban a női vonalon ért el sikereket, ötszörös bajnok, ötszörös kupagyőztes, valamint az Euroliga Final Fourban is szerepelt a Sopron csapatával. A női, U20-as válogatottal Eb-ezüstérmet szerzett, valamint kétszer dolgozott a felnőtt, női együttes szövetségi kapitányaként. Az utóbbi másfél évben a férfi utánpótlásban tevékenykedett, a Soproni Tigrisek szakmai igazgatójaként.

- Az utóbbi időszakban több ajánlatot kaptam itthonról és külföldről, női és férfi vonalról egyaránt. Azonban egyik sem volt olyan, amire rábólintottam. Azonban ezúttal, a fehérváriak olyan ajánlattal kerestek meg, amire nem mondhattam nemet. Nagy megtiszteltetés, hogy rám gondoltak, Székesfehérváron nagyon szeretik a kosárlabdát, fontos a jó szereplés, bízom abban, hogy a közös munkánk sikerre vezet. Komoly a kihívás, a legfontosabb, hogy a csapat előrelépjen - nyilatkozta Székely Norbert.

Az ügyvezető, Halm Rolland elmondta, örül annak, hogy sikerült megállapodniuk Székely Norberttel.

- Akad hasonlóság az új szakvezető szerződtetése és Farkas Sándor lassan két évtizeddel ezelőtti kinevezése között. Ő is a női vonalról érkezett és hatalmas sikereket ért el az Albacomp kispadján. Bízom abban, hogy Székely Norberttel elindulunk felfelé, klubunk hagyományainak megfelelően szerepelünk a szezon következő részében.

Az új vezetőedző ma megtekinti a MAFC ellen, 19 órakor kezdődő bajnoki mérkőzést, hivatalosan csütörtöktől irányítja a kék-fehérek szakmai munkáját. A fővárosiak elleni, szerdai összecsapáson Góbi Henrik dirigál a kispadról, ugyanis az elmúlt napokban ő vezette a csapat edzéseit.

Forrás, Foto, Slide - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus