Szekulovicsék elbukták a döntőt!

Sorozatban három vereséget szenvedett el a Szrecsko Szekulovics által edzett BC Targu Mures a román bajnokság döntőjében, így 4-2-es összesítésben maradt alul a bajnok CSU Asesoft Poliestivel szemben, s végzett a pontvadászat második helyén.


A három korábban Magyarországon pattogtató légióst - Damjan Kandics, Ousmane Barro, Andrija Csirics - foglalkoztató román gárda pályaelőnnyel indult a fináléban. Az elődöntőt 3-0-val tudták le a Szekulovics-fiúk, a Poliesti pedig egy hosszú sorozatból érkezett. Ezt az előnyt kihasználva, az első felvonást tíz ponttal nyerte a Marosvásárhely. Másnap azonban a mérkőzés elején, első negyedében nagyon bealudtak a hazaiak, így egyenlített a CSU.

Hat nappal később jött a harmadik találkozó, ahol Szekulovicsék 27 pontos zakót húztak a hazaiakra. Ám másnapra összekapta magát a Poliesti és kiegyenlítette a párharcot. Sőt, annyira lendületbe jöttek a pályahátrányból induló Arnautovics-legények, s ismét győzedelmeskedtek idegenben. A lélektani hátrányt annak ellenére nem tudták elviselni Csiricsék, hogy jól játszottak a végső ütközetben, még a negyedik negyed elején is 8 ponttal vezetettek. Végül azonban - Alhaji Mohammed elképesztő alakításának köszönhetően - a bajnoki döntő hatodik, hatvanegy személyi hibával tarkított mérkőzésén 83-76 arányú vereséget szendvedtek CSU Asesoft Poliestivel szemben.

A szekelyhon.ro beszámolóját az alábbi linken elérhetitek.

Fotók - szekelyhon.ro

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus