Színvonalas meccsekkel indult a debreceni kosárfesztivál

Tegnap a 0. nappal elindult a 3X3 World Tour Masters sorozat debreceni viadala - a debreceni csapat nem jutott tovább a selejtezőből, de színvonalas találkozókat láthatott a közönség.

A debka.hu beszámolója:

Jól sikerült a debreceni 3×3-as világversenyek főpróbája. A csütörtökön kezdődő World Tour Masters utolsó kvalifikációs versenyén hat csapat küzdött meg a kiadó két szabadkártyáért. A kellemes nyárvégi melegben lejátszott mérkőzések nem csak szórakoztatóra, de rendkívül izgalmasra is sikerültek. A B-csoportban beugróként szerepelt a Pék Dávid, Varga Ádám, Bak Márton és Jávor Barna alkotta debreceni csapat, s bár gyakorlatilag egy nappal a verseny előtt tudták meg, hogy indulhatnak a versenyen, koránt sem vallottak szégyent a 3×3-as szakágra specializálódott mezőnyben. A csütörtökön és pénteken zajló főversenyre végül a szerb Belgrade és az ukrán Zaporizhzhya csapatai kvalifikálták magukat.

A World Tour Masters első napján sem maradunk magyar érdekeltség nélkül, hiszen a Budapest néven induló magyar válogatott is pályára lép. A mieink igazi halálcsoportba kerültek, hiszen a rendkívül atletikus Monaco mellett, az idén még veretlen, címvédő Novi Sad AlWahda együttesével kerültek egy csoportba. A hercegségbeliekkel 19 óra 40 perckor, míg az első kiemelttel 20 óra 25 perckor játszanak. A csoportokból az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé.

World Tour Masters selejtező eredményei:

Belgrade (SRB) – London (GBR)  19–18
Aachen (GER) – Debrecen (HUN)  21–8
Vevey (SUI) – London (GBR) 19–17
Zaporizhzhya (UKR) – Debrecen (HUN) 21–15
Belgrade (SRB) – Vevey (SUI) 18–14
Aachen (GER) – Zaporizhzhya (UKR) 16–18

Forrás, Foto, Slide - debka.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus