Szolnok: Párizs, Dunkerque, Holon

Mint arról korábbi tudósításunkban beszámoltunk, a Szolnoki Olaj KK együttese megverte a román BC Timisoarát az első EuroChallenge csoportkör utolsó fordulójában, és mivel a Körmend hazai pályán kikapott a csoportot megnyerő német EWE Baskets Oldenburgtól, így a sorozat tavalyi negyedik helyezettje továbbjutott a második körbe. Ottani ellenfeleinek kiléte pár perccel ezelőtt dőlt el: A J csoportban a Szolnok a francia Paris Levallois-val, a szintén francia BCM Gravelines Dunkerque-kel és az izraeli Hapoel Unet Holonnal ütközik majd meg.


Az F csoport másodikjaként az E és G jelű négyes elsőjét, illetve a H jelű kvartett második helyezettjét kapta az Olaj.

Az E csoportban a 4-1-es mérleggel első helyen álló Paris Levallois és a 3-2-es mérleget magáénak tudó belga Okapi Aalstar ütköztek meg az utolsó körben. Az "odavágón" idegenben nyertek a párizsiak 76-86-ra, ám ezen az estén a belgák voltak a jobbak. Végig vezettek, sőt, 21 másodperccel a vége előtt meg is volt a kívánt különbség egy duplával. A párizsi időkérés azonban hasznos volt, ők is dobtak egy kettest a hátralévő időben, a 81-90-es végeredmény pedig a franciák csoportgyőzelmét jelentette.

A G csoportban a 3-2-vel álló BCM Gravelines Dunkerque az utolsó helyezett és már biztos kieső ciprusi Pizza Express Apollont fogadta, és a vártnak megfelelően ki is ütötték ellenfelüket (88-64). Mivel a szintén francia SLUC Nancy és a fehérorosz Tsmoki Minszk ellen is jobbak voltak egymás elleni eredményben, ezért az ő győzelmükkel már mindegy volt, hogy a másik két együttes mit játszik egymással, a Gravelines csoportelsőként végzett és két év után találkozik újra az Olajjal. Akkor a franciák kosárkülönbséggel ejtették csak ki a nemzetközi mezőnybe akkor belekóstoló magyarokat.

A H csoportban a német Telekom Baskets Bonn hozta a kötelezőt, idegenben verték a grúz Armiát, így 4-2-vel végeztek. Az esti meccsen a 4-1-gyel álló Hapoel Unet Holon és a 3-2-vel álló belga Antwerp Giants találkozott egymással. Izraeli győzelem esetén egyértelműek lettek volna a helyezések (másodikként a németeket kapjuk), míg belga siker esetén hármas minitabella döntött. A Bonn már biztosan bejutott +7-es kosárkülönbségével, a belgák -29-cel, míg az izraeliek +22-vel vágtak neki az utolsó, mindent eldöntő küzdelemnek (a kosárkülönbségek csak a minitabellára értendőek), a Giantsnek tehát legalább 26-tal kellett volna nyernie a továbbjutáshoz. Ez nem sikerült, viszont annyira megverték az izraelieket (93-74), hogy azok visszacsússzanak a második pozícióba +3-as kosárkülönbségükkel, így kialakult a J csoport.


A magyar bajnokot érintő meccsek időpontjai:

1. forduló: 2013. január 15. 20:30
Szolnoki Olaj KK - BCM Gravelines Dunkerque

2. forduló: 2013. január 22. 20:30
Hapoel Unet Holon - Szolnoki Olaj KK

3. forduló: 2013. január 29. 20:30
Paris Levallois - Szolnoki Olaj KK

4. forduló: 2013. február 12. 20:30
BCM Gravelines Dunkerque - Szolnoki Olaj KK

5. forduló: 2013. február 19. 20:30
Szolnoki Olaj KK - Hapoel Unet Holon

6. forduló: 2013. február 26. 20:30
Szolnoki Olaj KK - Paris Levallois

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus