Szolnokon telepedett le Horváth Ákos

A Jászberény bedobója továbbra is Szolnokon él, marad a JKSE-nél, de később pénzügyi vonalon szeretne elhelyezkedni és dolgozni.

– A nyári és a bajnoki időszakot mindig ketté kell választani – mondta Ákos a szoljon.hu-nak. – Ha tart a bajnokság, és napi két edzés van Jászberényben – akkor reggel kocsiba ülök, és irány a Jászság fővárosa, ahol a két tréning között valamelyik játékostársam lakásában tudok pihenni, és este érek csak haza, addig természetesen Petruska tartja frontot. Arról nem beszélve, hogy szombatonként vannak a bajnoki meccsek, így leginkább vasárnap van együtt család. Barnus születetése óta más a rend, hiszen vele még nem lehet annyit mozogni, mint az ősztől már oviskorba lépő Izabellel. Természetesen azonban ha tudunk, kiszabadulunk a négy fal közül, és mindig találunk programot. Szolnokon séta a Tisza-, vagy Zagyva-parton, közben Izabell mindig tekeri a biciklijét, esetleg játszóházba visszük őket. Jászberényben pedig mindig kötelező az állatkerti látogatás.

Mindig nagy dilemma egy sportoló életében a hogyantovább, amikor a vége felé közeledik a sportpályafutása, bár Horváth Ákos fizikai állapotát látva néhány szezon még benne van.

– Minden bizonnyal a következő évadban is Jászberényben fogok szerepelni – jelezte a 34 éves kosaras. – Jól érzem magam a csapatban, és annak ellenére, hogy nem költöztünk oda, a városban is. Természetesen engem is foglalkoztat, a hogyantovább. Pénzügyi vonalon szeretnék elhelyezkedni és dolgozni. Máris elkezdtem ez irányba mozogni, hogy ne a nulláról keljen elindulnom – tette hozzá Ákos.

forrás: szoljon.hu

fotó és slide: jkse.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus