Szombathely - Sopron: Reakciók!

Tegnap este beszámoltunk arról, hogy az idény nyitómérkőzésén, a szombathelyi Aréna Savariában a hazai együttes óriási hajrát kivágva, ellenfelét állva hagyva győzött és jól indította az új szezont. A lefújás után Bencze Tamást és Meszlényi Róbertet kérdeztük a mérkőzésről.


Bencze Tamás, a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely vezetőedzője:

Hogy értékeli a mérkőzést?

Nyilván nagyon örülök, mert egy nagyon nehéz meccset nyertünk meg. Első sorban boldog vagyok, mert egy sorozat kezdődik, és ahogy kell győzelemmel nyitottunk hazai pályán, még ha nem is igazán jó játékkal. Különösen az első félidőben játszottunk kellő agresszivitás nélkül, de a 2. félidőben a védekezésünk állítása megfogta az ellenfél 2-2-es játékait és támadásunk feljavult a 2-2-re.

Hogyan látja a légiósok beilleszkedését?

Nehéz lenne azt mondani, hogy nem illeszkedtek be, hiszen mind a hárman húzó emberek voltak, ettől függetlenül akik pályára léptek, azok mindent megtettek, ami szükséges volt a győzelemhez.

Kérem mondjon az új légiósokról pár szót?

Ivosev látszik, hogy nyers erővel, utolsó leheletéig küzdő játékos, aki vetődik a labdáért, küzd, hajt minden szituációban legyen szó védekezésről, vagy támadásról, ma nyerő ember volt. Fey még nem volt látványos,  védekezésben kicsit gyenge volt ma, de támadásban amikor kellett megtalálták a gyűrű alatt. A külső, belső dobásai jók voltak, tehát jól tudtuk használni. Levy szintén nem volt annyira látványos, viszont fontos kosarakat szerzett utolsó másodpercekben kijátszott, vagy ki nem játszott helyzetekben, amit ő jól tud.

Meszlényi Róbert, a Kis-Rába menti Takarék SKC vezetőedzője:

Az első 30 percig jól játszottunk, jól tartottunk a Falcot. Sajnos a 4. negyedben az agresszív védekezés ellen nem tudtunk igazán jól támadni. Nem fújtak faltot a Falconak. 7 percig néma sípszóval játszottunk ami megzavarta a játékosokat és elvesztettük az önbizalmunkat támadásban ami kihatott a védekezésünkre. Kaptunk 1-2 olyan kosarat amit nem kellet volna, Molnár András, Vesztergom  Zsolt és Thomasnak 4 faltjuk volt és nem tudtak keményen játszani és azt gondolom hogy ez is befolyásolta a végjátékot. Ha megnézzük a pont dobókat nálunk és a Falconál akkor a Falconál a 3 légiós vitte a szekeret, nálunk a 3. légiósunk próbajátékos nem nagyon tudott hozzá rakni a mai naphoz, és azt gondolom, hogy ez éles meccsen eldönti a találkozó sorsát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus