Thomas barátainak, volt csapattársainak szurkol(t)!


A Kis-Rába menti Takarék SKC előző szezonbeli légiósai közül a szurkolóik által méltán kedvelt irányító, Jermaine Thomas utazott haza, az Egyesült Államokba. A remek játékmesterrel még elutazása előtt beszélgettünk, melyet alábbiakban olvashattok.



Botár László: JT, hogyan látod, értékeled a csapat, a Kis Rába menti Takarék SKC teljesítményét?

Jermaine Thomas: Mint társaság, közösség az első pillanattól fogva nagyon egy hullámhosszon mozgott a csapat. Tavasszal ez már szerencsére a pályán, játékban is megmutatkozott. Mélyről jöttünk föl, nem sokon múlt, hogy nem jutottunk a négy közé, kicsit bosszantó is, hogy nüanszokon múlt, hogy nem a mi csapatunk, hanem a Falco folytathatta a négy között.

BL: Gondolom, figyelemmel kíséred az NBA küzdelmeit. Vannak kedvenceid?

JT: Azt gondolom, érthető, ha a magam posztján játszókat kedvelem leginkább. Kiemelném Chauncey Billups-ot a Los Angeles Clippers-ből, ám ő sajnos hamar megsérült méghozzá olyan súlyosan, hogy szinte az egész évadot ki kellett hagynia. A másik irányító, akinek nagyon szeretem a játékát Andre Miller, aki bár már idősebb játékos és ma már csak csere irányító Denver-ben, de így is voltak remek meccsei, azonban a Lakers erősebb volt.

BL: Melyik csapat sikeréért szorítasz?

JT: Nem csapatnak, hanem azoknak a játékosoknak szurkolok, akik barátaim, korábbi csapattársaim. A New York sztárjával, Carmelo Anthony-val középiskolában játszottam együtt, a Denver első irányítójának Ty Lawson-nak a tornatermében szoktam, szoktunk edzeni nyaranta, természetesen a denver-i irányítóval együtt. Ők már kiestek csapataikkal, de a San Antonio csereirányítója, Gary Neal, aki két éven át az egyetemen szobatársam volt, még versenyben van a Spurs-szel, sőt a végső győzelemre is esélyes a csapata - óriási lenne, ha a volt szobatársam bajnok lenne az NBA-ben.


Fotó - sakc.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus