Török Rolland újra edzésben!

Két hónap kihagyás után tegnap újra edzésbe állhatott Török Rolland, az Egis Körmend játékosa. A magasembernek még januárban, a Szeged ellen megnyert mérkőzesen repedt be a veséje, amikor 20 pontos, 12 lepattanós dupla duplával vezette győzelemre csapatát.
Török 17 mérkőzésen lépett eddig pályára a Körmend színeiben, ebből 13-szor kezdőként. 10 pontot átlagol mérkőzéseként, továbbá 8,18 lepattanót, mellyel a bajnokság 8. legjobb játékosa ebben a kategóriában.Az Egis Körmend ügyvezetője, Zsebe Ferenc az alábbi nyilatkozatot tette közzé a csapat hivatalos honlapján, a bckormend.hu oldalon."Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy a január 19-én, Szegeden súlyos sérülést szenvedett játékosunk, Török Rolland állapotát ma sportolásra alkalmasnak minősítették.  A veserepedésen átesett játékos sokáig otthonában gyógyult.  A mai CT vizsgálat illetve az orvosi kontroll negatív eredményt hozott, így Török Rolland elkezdheti a közös munkát társaival. A hosszú, kényszerű tétlenség miatt fizikailag biztosan jelentős lemaradása van, de őt ismerve minden nap azon lesz, hogy minél hamarabb újra erősíthesse a csapatunkat.Zsebe Ferencügyvezető" Slide és Fotó - Jene Sándor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus