Továbbra is sok a gond Szegeden

Jereminov még mindig meccshiánnyal küzd, Watkinsnak néhány edzés után kell teljesítenie a Jászberény ellen. 

 

“Nagyon nehéz meccs lesz, hiszen továbbra is sok problémánk van. Szerintem egy kicsit jobban játszottunk a Kecskemét ellen, de egy nagyon nehéz ellenfél vár ránk szombaton, a Jászberény szerdán is nagyon jól játszott a Falco ellen, szép győzelmet aratott. Van sérültünk és új játékosunk is, viszont kevés időnk volt beépíteni a csapatba az új centerünket. Most kell egységesnek maradnunk a nehéz helyzet ellenére, megpróbálunk mindent megtenni a győzelemért” – fogalmazott a szegedma.hu számára Nikola Lazic, a Szedeák vezetőedzője.

Ahogy azt a Szedeák mestere hozzátette, Branko Jereminov korábbi bokasérülése miatt továbbra is meccshiánnyal küszködik, hiszen a felkészülési időszak alatt csak kevés időt tölthetett a pályán. Egyelőre két edzésen vett részt Ryan Watkins, vele kapcsolatban a szegediek mestere hangsúlyozta: még nem tudja, mennyire számíthat majd rá a Jászberény ellen, a keretben biztos ott lesz az amerikai.

forrás és fotó: szegedma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus