Trotter révén Olaj győzelem!

Nem bővelkedett kosarakban az első két perc, főleg a támadólepattanóké volt a főszerep. Hiába szerzett Bell révén vezetést a Körmend, villámgyorsan 6:0-ás rohanással az Olaj magához ragadta a kezdeményezést. A vendég eladott labdákat nem nézhette tétlenül Zoran Martics, a 3. perc végén kikérte első idejét. Az egy perces szünet után két támadásból két triplát hintett be Trotter, valamint egy eladott labda utáni ziccerből volt eredményes. Hosszú percek gólcsendje után English duplája és Ferencz hármasa jelentett pontokat a vendéglátóknak. Úgy tűnt, hogy Bell révén talán el tud indulni a Körmend, de Trotter és Mills hamar tudatosította bennük, hogy az Olaj nem szeretné leadni az előnyét. Alig kezdődött meg a negyed utolsó két perce, amikor két eladott labdát két könnyű ziccerrel torolt meg a Szolnok, így már több mint 10 pont volt hazaiak fórja. Ezt toldotta meg még Trepák egy sikeres 2+1-es akcióval. Teljesen tanácstalan volt a vendég gárda a negyed második felében. Tíz perc után megnyugtató 12 pontos előnnyel rendelkezett az Olaj.

Megvoltak a második játékrész elején is a Szolnok helyzetei, de azok egymás után maradtak ki. Cseh György egy szép zsákolással, majd egy középtávoli kosárral hozta 10 ponton belülre csapatát, Pór Péter időt is kért. Miután visszatértek a parkettre a csapatok, Trotter rögtön egy hármassal jelentkezett, az újonnan pályára kerülő Eilingsfeld pedig feliratkozott a pontszerzők közé. Bell és Townes is ült a vendég padon, Sonyák pedig egy triplával rég nem látott közelségbe, 5 pontra zárkóztatta fel a Körmendet. A félidőhöz közeledve Trotter fél perc alatt ismét visszalökte a vendégeket, egy triplával és egy indítás utáni ziccerrel már ismét 10 egység volt a két csapat között, Marticstól jött az időkérés. Ferencz és Nikolov kezdett dobópárbajba, mindketten távoli dobást juttattak a gyűrűbe. A bolgár légiós még egy közeli ziccert tett be, a félidőben 12 ponttal vezetett a Szolnok!

Németh István hárompontossal indította a második félidőt, a vasiak hátvédjének ez volt az első sikeres triplája a mérkőzés során. Sokáig nem volt 10 ponton belül a vendég gárda, mert Mills a következő támadásból vissza is dobta a nyitó hármast. A jubiláns Ferencz nagyon elkapta a fonalat, két offenzívából két hármast süllyesztett el a szolnoki gyűrűben, majd Németh egy nehéz középtávolit értékesített, ezzel 4 pontra hozta fel csapatát, mindössze 3 perc alatt. A gyors felzárkózást követően Pór Péter időkéréssel próbálta rendezni a sorokat. Elhibázott Olaj támadás után Mike English ziccert értékesített és Trotter már 3. faltját szedte össze rajta. English labdaszerzését nem tudta Bell ziccerrel, ez által egyenlítő kosárral befejezni, mert hatalmas blokkot kapott Hristo Nikolovtól. A negyed végéhez közeledve 10 másodperc alatt ismét 7 pontra ment el a vendéglátó, miután Fodor Márton triplát, majd Trotter indítás utáni ziccert dobott. Martics mestertől érkezett a valószínűsített időkérés. Közel másfél percen keresztül támadhatott a Körmend a támadólepattanóknak köszönhetően, melyet Ruják fejezett be triplával. Gay két büntetőjére ismét Ruják válaszolt. 5 másodperce maradt a Körmendnek, hogy egyenlítsen, ehelyett Mills csent labdát Rujáktól és egy utolsó másodperces triplával 5 pontra növelte a fórját a Szolnok.

Townes egy horoggal nyitotta meg a záró játékrészt, majd jött egy perc pontok nélkül, ami után Németh triplával szólt a meccshez. Horváth Ákos dupláját követően Cseh hármasával a kezdés után másodszor vezetett a vendég együttes. Trepák szintén távolit értékesített, de a Körmend sem maradt pontok nélkül a következő támadásból. Gay tarsolyában is maradt még hármas, 6 perccel a lefújás előtt, Mills zsákolása után 5 ponttal vezettek a hazaiak. Martics időkérését követően két Nikolov zsákolás és egy középtávoli már 11 pontra távolította a Szolnokot. Az utolsó három perc kezdetén a közönségnek játszott a Szolnok, egy újabb Nikolov zsákolás végérvényesen eldöntötte a találkozó sorsát. A záró percekben még faragott 10 pont feletti hátrányából a Körmend, de erejükből csak 6 pontos zárkózásra futotta.

Hiába állt fel több alkalommal is komoly hátrányból a Körmend, a találkozót egy-két hullámvölgytől eltekintve végig uralta az Olaj KK és megérdemelten nyerte a forduló rangadóját.

Szolnoki Olaj KK 83 – 77 Fortress Lami-Véd Körmend (27-15, 15-15, 19-26, 22-21)

Tiszaligeti Sportcsarnok 2000 néző, Vezették: Györffy P. A., Kapitány G., Hegedűs T.

Szolnok: Trotter 28/15, Mills 16/6, Horváth Á. 8, Nikolov 13/3, Báder 4

Cserék: Soós 0, Gay 5/3, Grebenár 0, Trepák 6/3, Fodor M. 3/3

Körmend: English 10/6, Németh 12/6, Ferencz 15/15, Bell 11/3, Townes 10

Cserék: Cseh 7/3, Ruják 5/3, Mladenovics 0, Eilingsfeld 2

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus