Úgy néz ki, lesznek meccsek holnap

Négy meccsel jelentkezhet szombaton a férfi NB I A alapszakasza (17. forduló), ám a "mordori" időjárás miatt még vannak kérdőjelek. Van olyan csapat, amelyik már elindult az ország másik vége felé, van, amelyik kivár kora reggelig, s van, amelyikről keveset tudunk egyelőre. Röviden összefoglaltuk mi várható holnap.

A Factum - ZTE meccs igen esélyes a megtartásra. Nyilván még a játékvezetőknek, komisszárnak is oda kell érnie Tiszaújvárosba (a Factum rendhagyó módon ott fogadja az egerszegieket), de a ZTE már pénteken ebéd után útra kelt, így az estét vélhetően Tiszaújvárosban tölti, másnap délelőtt pedig edz is a helyi csarnokban. A Factumnak is utaznia kell a "hazai" pályájához, de a debrecenieknek erre jó időben egy szűk óra is elég. Kérdés, a ramaty tél eléri-e szombat délutánra a térséget, mert akkor hosszabb útra számíthat az Okrzesik-legénység is. Kezdés holnap 17 órakor.

A Körmend szombathelyi vendégjátéka - holott a legközelebbi városok meccséről van szó ebben a körben - a leghúzósabb. Arrafelé olyan hótorlaszok vannak, hogy még egy kosarast is simán belepne, így nem tudni, hogy lesz-e vasi derbi. Kezdés holnap 18 órakor.

A Pécs - Jászberény találkozó is kérdéses még, hiszen a JKSE másodedzője, Horváth Balázs úgy nyilatkozott nekünk, hogy szombaton reggel 7 órára van tervezve az indulásuk, ám nyilván sok függ attól, hogy éjszaka milyen módon változik a térség időjárása. Elvileg utazni fognak, a gyakorlatot meg majd meglátjuk. Kezdés holnap 18 órakor.

A Szeged - Kaposvár meccsre a somogyiak szintén el szeretnének menni, ez a tervük, s délután még eszerint készültek. Kezdés holnap 18 órakor.

Fotó: kisalfold.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus