Új névadó szponzor az Alba Fehérvárnál

Három évre kötött szerződést a klub, melynek értelmében megváltozik a csapat neve is.

A szekesfehervar.hu beszámolója:

Az utalvány kibocsátással foglalkozó cég, a Puebla Plus lett a fehérvári kosárlabdázók új névszponzora. A mostantól Alba Fehérvár Puebla Plus néven szereplő csapat részéről Halm Rolland ügyvezető látta el kézjegyével a hároméves szerződést. A klub elnöke, Balássi Imre kiemelte, ahogy a pályán, úgy a gazdasági háttér megteremtésért is komoly rőfeszítéseket kell tenni, ezeknek most kézzel fogható eredménye született. A Puebla Plus már átutalta a csapatnak a szezonra arányosan járó támogatást, ami a további tervek, a táűvlati célok és a stabil működés szempontjából nagyon lényeges. A teljes összeg nem publikus, de a város utáni második legnagyobb támogató lett a cég, tízmilliós nagyságrendű szponzorációjával.

A Puebla Plus tulajdonosa, Sólyom Sándor elmondta, kapcsolatuk nem újkeletű az Albával. Korábban is jelen voltak a csapat életében, de az utóbbi években tapasztalt pozitív változásoknak köszönhetően a támogatásban most szintet léptek. Újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, nincsenek megfogalmazott elvárások, de szeretné, ha a csapat "unalmasan megőrizné" jelenlegi pozícióját. Mint ismert az Alba Fehérvár vezeti a bajnokságot.

Fotó, slide: kosarsport.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus