Újabb amerikai légiós próbajátékon Körmenden

Sömenek és Sonyák távozott Körmendről, Petty megfelelt a próbajátékon, a klub pedig Trey McKinney-Jonest próbálgatja a következő napokban.

A bckormend.hu beszámolója:

Az ünnepek alatti napok sem teltek események nélkül klubunknál, melyekről ezúton szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat.

Most már hivatalosan is kijelenthető, hogy a klub szerződést bontott a még szezon előtt sérülés miatt távozó Nermin Hujdurovic-csal. A bosnyák center és a vezetőség már akkor írásban megállapodott a távozás feltételeiről, melynek a klub hiánytalanul eleget tett. Két további távozóról számolhatunk be, hiszen Sonyák Béla és Sömenek Martin is új csapatot talált magának. Béci a körmendi edző, Vavra András által vezényelt Oroszlány csapatához igazolt, míg Sömi a Salgótarján együttesét erősítheti a szezon második felében. Mindkettőjüknek sok sikert kívánunk!

A klub vezetősége, akárcsak a szakmai stáb elégedett az eddig mutatott játékkal és az eredményekkel, hiszen csapatunk az első 12 forduló után 9-3-as mérleggel, a Paks és Szolnok mellett holtversenyben a tabella élén foglal helyet. A sérülés miatt távozó Kendrick Perry helyét a december közepe óta Körmenden készülő Parrish “Perry” Petty veszi át, aki megfelelt a próbajátékon, ezért a szezon végéig szóló szerződést kapott.

Ahogy arról már számos forrásból is értesülhettünk, a legtöbb rivális csapat a szünet során próbálta megerősíteni a keretét a szezon a hátralevő részére. Ez klubunk vezetőségét is arra ösztönözte, hogy további céljaink elérése érdekében – lehetőségeihez mérten és a csapat érdekeit szem előtt tartva – megpróbáljuk a játékosállományt megerősíteni.

Ennek okán holnap este próbajátékra érkezik a 198 cm magas Trey Mckinney-Jones, aki a szezon első felében az izraeli első osztályban szereplő Maccabi Kiryat Gat csapatában játszott, 7 mérkőzésen 8.6 pont, 3.9 lepattanó és 1.1 gólpassz volt az átlaga.

Az 1990. augusztus 27-én született játékos a University of Missouri Kansas City egyetemen játszott két évet, majd a Miami University csapatához igazolt. Végzősként a Hurricanes egyik meghatározó játékosa volt, 36 meccsen 9.2 pont, 3.4 lepattanó és 1.6 gólpassz került a neve mellé. Az egyetemi karrierjének egyik legjobb és legfontosabb mérkőzésén, 20 pontot (köztük 6 triplát) dobott az ACC konferencia döntőjében a North Carolina csapata ellen, győzelemhez segítve csapatát. Ebben az évben az egyetemi bajnokság legjobb 16 együttese közé (Sweet Sixteen) verekedték be magukat.

2013 szeptemberében a Milwaukee Bucks bő keretének volt a tagja, de innen még a szezon kezdete előtt a D-ligában szereplő Fort Wayne Mad Ants csapatához került. Sikeres évet tudhatott maga mögött, hiszen 53 mérkőzésen 14.8 ponttal, 4.5 lepattanóval és 2.1 gólpasszal segítette csapatát, amely meg sem állt a D-liga bajnoki címéig. 2014 nyarán a San Antonio Spurs színeiben 5 mérkőzés erejéig pályára lépett az NBA nyári ligájában is. Ezt követően a francia 1. osztályú BCM Gravelines Dunkerque szerződtette. Itt 14 mérkőzésen 7.7 pontot, 2.9 lepattanót és 1.0 gólpasszt átlagolt. 2015 februárjában visszatért korábbi sikerei helyszínére és 22 mérkőzést játszott a Fort Wayne Mad Ants csapatában, amellyel ebben a szezonban is D-liga döntőjébe jutott.

2015 nyarán ismét lehetőséget kapott az NBA nyári ligájában, 4 meccsen szerepelt az Atlanta Hawks csapatában.

Forrás - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus