Újabb légiós, korábbi Partizan-játékos az Olajnál

Újabb légióssal bővült a Szolnoki Olaj KK kerete a mai napon, miután a klub szerződést kötött a szezon végéig a szerb Sztrahinja Miloseviccsel.

A 28 esztendős kiscsatár a szerb Vojvodinában nevelkedett, 17 éves korától volt a klub igazolt játékosa. 2002-től 2007-ig játszott nevelőegyesületében, ezt követően négy évig Belgrádban pattogtatott - három esztendőt a Partizannál, egyet pedig a Crvena Zvezdánál. 2011/12-ben visszatért a Vojvodinához, az előző szezonban pedig már találkozhattak vele a szolnokiak, hiszen a Buducsnosztnál játszott. Idén eddig a szintén macedón Karpos Sokoli alkalmazottja volt, onnan érkezik Szolnokra.

Természetesen a Partizannal érte el legnagyobb sikereit, hiszen ott töltött három évében mindent megnyert a csapattal - az Adria Ligát, a szerb bajnokságot és a szerb kupát is. Megfordult az Euroligában is, de minden sorozatban csak kiegészítőember volt, elég kevés játéklehetőséggel.

203 centije mellé 104 kiló, így esetenként könnyedén használható négyesként is, sőt, erényei alapján inkább erőcsatár. Testi erejét kihasználva jó pattanózó, kintről azonban nem próbálkozott túl sokszor, inkább fizikai erejéből táplálkozik.

A szolnoki klub közleménye:

"A Szolnoki Olaj KK és a szerb Strahinja MILOSEVIC az idény végéig szóló szerződést kötött. A játékos a mai napon már együtt is edz új csapatával és ha a papírjai megérkeznek, a szombati ABA Ligás mérkőzésen pályára is léphet. A klub vezetése reméli, hogy a január közepén rajtoló EuroChellenge 2. körében Milosevic is rendelkezésre állhat majd."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus