Vasas: "Egy fontos lépéssel közelebb a célhoz"

Zöldi Péter közleménye alapján a Vasas Akadémia vezetőségében folytatja karrierjét Mészáros Zalán, a szakmai stábot pedig Lekli József is erősíti - a csapat tulajdonosa és elnöke a célokról is említést tett.

Zöldi Péter közleménye:

Örömmel tájékoztatom edzőinket, játékosainkat, szurkolóinkat és támogatóinkat arról, hogy az előttünk álló nagy feladatok sikeres megvalósítását jelentősen megerősített szakember gárda fogja munkájával segíteni. Az elmúlt napok és hetek tárgyalásait eredményesen lezártuk. Eddigi sikereink egyik kiemelten fontos tényezője volt a tapasztalatra és a fiatalos lendületre, a kiváló egyéni teljesítményekre és a csapatmunkára együttesen, egyszerre építő munka. Ezt tartottam szem előtt a következő időszak előkészítésekor is. Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy felkérésemet elfogadta és a 2016/2017 szezon kezdetétől:

• az Akadémia Férfi Szakosztály Igazgatója és a felnőtt csapat Ügyvezetője az okleveles közgazdász (MBA mesterképzési szakon) és felsőfokú kosárlabda szakedzői végzettséggel rendelkező, 8-szoros Magyar Bajnok, 5-szörös Magyar Kupa győztes, 110-szeres Magyar Válogatott Mészáros Zalán (42 éves),

• a felnőtt NB1 és U20 csapatok Szakmai Igazgatója alapító társam, a legmagasabb szintű nemzetközi edzői képesítéssel rendelkező, edzőként Ázsia Bajnok (FFI, Mahan, Irán); Ronchetti Kupa győztes és Magyar Bajnok (NŐI, GYSEV-Sopron), profi játékosként 15 éven át Nemzeti Válogatott (Irán) Saeed Armaghani (54 éves);

• a felnőtt NB1 csapat vezetőedzője, a 2007-es B divíziós EB ezüstérmes korosztályos válogatott másodedzője, az U20 EYBL Budapest válogatottat irányító, a Vasas Akadémia Hepp-Kupa győztes és NB1/B bajnok csapatának edzője Sárosi Bulcsú (37 éves);

• a felnőtt NB1 csapat másodedzője és az U20 csapat vezetőedzője a profi játékos pályafutását befejező U20 és felnőtt Magyar Bajnok, Magyar Kupa győztes, 8-szoros Magyar Válogatott Lekli József (29 éves) lesz.
 

Meggyőződésem, hogy velük és az általuk irányított – szintén megerősített – stábbal minden téren teljesíteni tudjuk a magunk elé tűzött célokat! A teljesség igénye nélkül ezek közül kiemelném:

• az Akadémia szervezetének és eszközrendszerének kiemelt fejlesztését;

• az Akadémia szakmai munkájának a mai modern kosárlabda által megkövetelt minőségi átalakítását, kibővítését, magasabb szintre emelését – értékeink és erősségeink megőrzése mellett;

• a korosztályos utánpótlás válogatottak és kiemelt tehetségeink egyedülálló, új módszertanra épülő, testreszabott képzési rendszerének fejlesztését;

• aktív, kezdeményező és kiemelten támogató szerepünket a Budapesti Kosárlabda Szövetség elnöke, Hajdu Péter által vezetett „Budapest-Projekt”-ben, amely a fővárosi kosárlabda felemelkedését és vezető szerepbe kerülését tűzte ki célul;

• Felnőtt és U20 csapatunk sikeres, hosszú távon is biztos lábakon álló NB1/A szereplését.

 

Budapest, 2016.06.23.                        Zöldi Péter

HAJRÁ VASAS!

 

Foto, Slide - pecsiujsag.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus