Végleges a Kecskemét felkészülési menetrendje

Goran Miljkovic a korábbi évek mintájára vezényli a felkészülést, sokszor 15-16 játékossal, az U20-as és az NBI/B-s keret néhány tagjával.

Kedden Keller Ivánnak megfájdult a foga, eddig ez a legnagyobb egészségügyi probléma Kecskeméten. A játékosok napi két edzéssel készülnek az előttünk álló szezonra, de Boris Maljkovic természetesen pihenőnapokat is ad a játékosoknak. Az erősítő edzéseket, valamint a csapat erőnléti munkáját Goran Miljkovic felügyeli, ő a kapocs az elmúlt évek és a jelen szakmai stábja között. Bár minden edző és minden edzői filozófia más, a szakmai munka elsősorban az elmúlt években alkalmazott gyakorlatra épül. Így sokszor 15-16 játékossal dolgoznak az edzők, az NB I B-s, valamint az U20-as keret néhány tagja is együtt edz a nagyokkal.

Kialakult az U20-as és az NB I B-s keret munkája is, ebben az évben többet edzenek majd együtt a fiatalok csapatként – Milivoj „Milo” Dokmanovic vezetésével. Az 55 éves szakember lesz ugyanis a fiatalok edzője, emellett a felnőtt csapatnál pályaedzőként is dolgozik. Dokmanovic szerb származású, osztrák állampolgár, öt nyelven beszél, ezek közül az egyik a magyar, lévén 1987 óta van kapcsolata a magyar kosárlabdával - akkor a Szolnok játékosa volt, majd később szerepelt Sopronban és Szegeden is. Sportolói pályafutását Ausztriában fejezte be, itt kezdett edzősködni 1994-ben. Dolgozott (a felsorolás nem teljes) a Graz és a Linz vezetőedzőjeként, 1997 és 2000 között dolgozott az Oberwart osztrák kupagyőztes csapatánál pályaedzőként (emellett bajnoki 2. és 3. helyezés), ekkor a Saporta Kupában a nyolcaddöntőig jutott az Oberwarttal. Ugyanitt ebben az időszakban osztrák bajnoki címet szerzett az U16-os és az U18-as csapattal, ezüstérmes az U20-szal – vagyis nagyon hasonló munkát végzett, mint amilyen feladat Kecskeméten várja. Az elmúlt években osztrák kluboknál dolgozott utánpótlásedzőként, 2011-ben pedig a Fürstenfeldnél volt a felnőttek mellett másodedző. Sokan ismerhetik a nevét Bajáról is, évek óta edzője a Rátgéber Kosárlabda Tábornak. Felesége magyar, 14 éves fia 196 cm magas, a korosztályos válogatott tagja, a Falco játékosa.

Egy kivételével kialakult a felnőtt csapat felkészülési mérkőzéseinek pontos programja:

Szeptember 2., szerda, 18.00: KTE-Duna Aszfalt–MAFC

Szeptember 5., szombat, 18.00: KTE-Duna Aszfalt–PVSK

Szeptember 11-12. (péntek, szombat), Kiskunfélegyházi Torna: Paks, Szeged, Jászberény, KTE-Duna Aszfalt

Szeptember 16., szerda, 18.00: PVSK–KTE-Duna Aszfalt

Szeptember 19. szombat, KTE-Duna Aszfalt–Szabadka (egyeztetés alatt)

Szeptember 24-25. (csütörtök, péntek), Székesfehérvári Torna: Székesfehérvár, Szeged, Szkopje, KTE-Duna Aszfalt

forrás: ktekosar.com

fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus