Vendégségben a Jászberény – nemzetközi mérkőzések Salgótarjánban

Tegnap délután családias hangulatú, ám ugyanakkor szakmailag igen érdekes és különleges sajtótájékoztatót tartottak Salgótarjánban, a Városházán. A Jászberény hazai, de Salgótarjánban megrendezésre kerülő EuroChallenge mérkőzései kapcsán nem csak a szervezésről és Salgótarján, valamint a Jászberény együttműködéséről tudhattunk meg bennfentes információkat, de a JKSE-t illetően új híreket is elárult Nagy József klubelnök.

Dániel Tamás, az SKSE klubmenedzsere szólalt fel először, s a résztvevők köszöntése után rögtön rá is tért arra, hogy Salgótarján városa 1996 óta milyen főbb hazai, illetve nemzetközi kosárlabda-eseményeknek adott otthont, kezdve a Magyar Kupa Final Fourral a két évvel későbbi, történelmi jellegű Magyarország – Oroszország Európa-bajnoki selejtezőt külön kiemelve egészen a négy esztendővel ezelőtti felnőtt válogatott összecsapásokig. A tavaly még az NB I B-s SKSE-t vezetőedzőként bajnoki ezüstéremig vezető, s egy évvel korábban második ligás bajnoki címet ünneplő sportvezető azt is hozzátette, hogy a helyi klub első embereként is fontosnak, illetve megtisztelőnek tartja, hogy a JKSE úgy döntött, hogy Salgótarjánban játssza három hazai EuroChallenge mérkőzését a következő hetekben, s úgy tartja, ez a helyi kosárélet fejlődésének is nagy lökést adhat.

A következő gondolatmenetében kifejtette, hogy büszke az SKSE utóbbi 23 évére, mivel ezen periódus alatt a nehéz hazai gazdasági körülmények ellenére is talpon tudott maradni a klub és minden szezont tisztességesen be tudott fejezni.

Dániel Tamás meg is indokolta, hogy miért jött létre ez az együttműködés Salgótarján, illetve a Jászberény közt, a jó kapcsolatot, a nemzetközileg is megfelelő, kiváló Salgótarjáni Városi Sportcsarnokot, illetve a lelkes és a kosárlabdát szerető és értő közönséget említette itt. Ezen felül azt is elmondta, hogy reméli, méltó emléket tudnak a meccssorozat által is állítani a tavaly elhunyt helyi kosárlegendának, Juhász Bélának.

A salgótarjáni klub vezetője azt is kihangsúlyozta, hogy mindhárom szóban forgó összecsapás országos TV, a DIGI Sport képernyőjére kerül, ami unikum a nógrádi megyeszékhelyen városmarketing szempontból, mivel annyira sok alkalommal nem került a város semmilyen más okból sem TV-képernyőre az utóbbi években, mint a kosárlabdával kapcsolatban.

Egy másik érdekességre is kitért Dániel Tamás, ez pedig az eseményhez köthető üzleti kapcsolatok építése. Itt példaként felhozta, hogy ilyenkor megkeresik az ellenfelek országainak nagykövetségeit és azokon keresztül megszólítanak hazánkban is jelenlévő külföldi cégeket, melyeknek reklám-megjelenési lehetőségeket biztosítanak. Hozzátette, hogy anno a Konecranes Kft., az SKSE jelenlegi névadó szponzora, illetve a klub is hasonló módon talált egymásra.

Egyetlen komolyabb negatívumként megemlítette, hogy ennél és az ilyen jellegű rendezvényeknél a város szálláslehetőségei sajnos messze sem kielégítőek, mivel itt legalább négycsillagos szállodákra lenne szükség a résztvevők elhelyezésénél. Ilyennekkel azonban a város jelenleg nem rendelkezik, így minden csapatot, illetve küldöttet a Mátrában fognak elszállásolni az EuroChallenge sorozat alatt. Dánielt idézve „hiába vannak kiváló lehetőségei Salgótarjánnak ilyen és ehhez hasonló események lebonyolítására, ha a szálláslehetőségek nem adottak, ezek hiányában nem lehet a legtöbb hasonlóan nagyszabású rendezvényt megszervezni.”

Másodikként Simon Lajos szólalt fel az önkormányzat és a városi sportcsarnokot is felügyelő Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. nevében. Ő azzal kezdte, hogy a városvezetés régóta törekszik arra, hogy a hazai sportesemények mellett nemzetközi mérkőzéseknek is helyt adjon a megyeszékhely, a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok felújítása óta pedig van is lehetőség ezek tető alá hozatalára. Elmondása szerint Salgótarjánban azért (is) dolgoznak, hogy legyen olyan csapat, mely nemzetközileg is megmérettetheti magát, de amíg ez a lehetőség nem adott, szívesen látnak vendégségben olyan helyzetben lévő klubokat, mint a JKSE. A szakember elmondta, hogy jelentős beruházásokat kellett végrehajtania a városnak azért, hogy a nemzetközi szabványoknak megfeleljen a létesítmény, itt megnevezte a pálya új felfestését, melyben a Dániel Tamás vezette gazdasági társaság is segített anyagilag. Simon Lajos elmondása szerint Salgótarján úgy tudja segíteni a JKSE-t, ha méltó körülményeket biztosít, továbbá fontosnak tartja, hogy a jó kapcsolat a jövőben is fennmaradjon, s akár jövőre is Salgótarjánban rendezze a nemzetközi meccseit a Jászberény, amennyiben hasonló lehetőséghez jut szereplése nyomán. Azzal zárta szavait a vezető, hogy a hosszú távú folyamatok mellett most a jelen nagyon fontos és szeretné, ha ez a három meccs a sport ünnepe lenne Salgótarjánban.

Harmadikként Nagy József, a JKSE klubelnöke vette magához a szót, ő igen hosszan nyilatkozott a mérkőzésről, a salgótarjáni rendezésről, valamint a csapatról egyaránt:

„Köszönjük a lehetőséget, örülünk, hogy itt lehetünk. Rövid idő alatt jutottunk el idáig, kijelenthetjük, hogy erre nagyon büszkék is vagyunk. 2001-ben alakult meg a klub, a megyéből indulva, kezdetben két-két évenként lépve egyre feljebb, s hosszabb B-csoportos tagsággal, három éve az élvonalba került a JKSE. Komoly változásokkal, sok munkával eltöltött időszak volt ez, az első évben sikerült megragadni az A-csoportban, majd tavaly nagyon jó eredményt értünk el, ami lehetővé tette, hogy a nemzetközi porondra is kijusson a Jászberény.

Ehhez hozzájárult az MKOSZ állásfoglalása is, mely szerint jó lenne, ha minél több klub megmérettetné magát nemzetközileg is. Az első forduló után úgy fest, nem is vallottak szégyent a magyar csapatok ezeken a megmérettetésen, reméljük, hogy a mi részünkről az eredményekben is megnyilvánul ez a helytállás, ezzel pedig a magyar kosárlabdázás tud közeledni a nemzetközi mezőnyhöz. Az itt jellemző szervezettség, a játékstílus, valamint a nemzetközi porondon megszerzett tapasztalatok is átkerülhetnek a magyar bajnokságba, ezzel pedig előbb utóbb a válogatott is előbbre juthat. A szövetség egy üdvözítő folyamatot indított el, bízunk benne, hogy ez meg is hozza a várt sikert, velünk és nem nélkülünk hosszabb távon, a klubnak természetesen most is célja a nemzetközi szereplést érő helyezés kiharcolása a magyar élvonalban.

Elsőévesek vagyunk, ennek minden nehézségével meg kell küzdenünk – ez így volt minden felsőbb osztályba lépésnél is. Legutóbb Törökországban érdekes volt, amikor a helyiek ismerősként üdvözölték a szervezőket, bírókat, küldötteket, mi pedig csak végignéztük ezt. Itt is tudatosult bennünk, hogy hosszú évek kitartó munkája, nemzetközi szereplése kell ahhoz, hogy ezt a respektet mi is kivívjuk. Nyilván nehéz, ha vitatható esetben nem az adott csapatnak ítélnek, itt nyilvánul meg a sportdiplomácia és annak erőssége, ezt láthattuk a múlthéten a gyakorlatban is. Helytállás, tapasztalatgyűjtés a cél, a hazai bajnokságban, valamint a kupában pedig hasznosítani szeretnénk ezeket. A következő évekre tekintve a csapat kialakítása, illetve a felkészülés a jövendő szezonokra az, ami a szemünk előtt lebeg.

Ha ekkora támogatottsága van a szövetség részéről a nemzetközi szereplésnek és máshol több légiós szerepeltethető, akkor véleményem szerint nálunk is el kellene gondolkodni azon, hogy érdemes-e háromra limitálni az egyszerre szerepeltethető külföldiek számát. A magyar tehetségek kiválasztása, kiválasztódása ugyanis nem függ attól, hogy jelenleg hány légiós játszik a bajnokságban, hanem az utánpótlás nevelés színvonalán múlik ez a kérdés. Meglátásom szerint más sportágban is úgy néz ki, hogy itthon sajnos nem megfelelően működik a képzés. Minden fórumot megragadnék arra a magam részéről, hogy kifejezzem, szerintem a három légiósnál több szerepeltetése fontos lenne több szempontból is.

Érdekes példa a jászberényi jégkorongcsapat, amely anno a semmiből kialakítva nyert magyar bajnokságot, s még ma is sűrűn megkérdezik a jászberényieket arról, hogy mi van a hokisokkal. Az a gárda akkor külföldiekre épült majdnem teljes mértékben, így vívott ki szép sikereket, s ha megnézzük, hogy mi történt ez után a magyar jégkorong fejlődésével kapcsolatban, hová jutott az alsóbb divíziók aljáról a válogatott, akkor meglátásom szerint lehet, hogy ezek a légiósok mutatták meg Magyarországon élőben, hogy milyen szinten lehet ezt a sportágat művelni, ez által kedvet lehetett csinálni a gyerekeknek, valamint a kluboknak, akik felkarolták az utánpótlás nevelést és beindult egy mára már működő és továbbra is szépen fejlődő rendszer. Ezzel erősíteni szeretném azt a meglátásomat, hogy a légiósok szerepeltetése szerintem nem feltétlenül hátráltatja egy jó utánpótlás játékos beépítését. Egyetlen edző sem mondja azt, hogy ha egy magyar srác tényleg jó, akkor inkább legyen légiós a helyén az adott gárdában.

Salgótarján kiválasztásával kapcsolatban fontos tudni, hogy a jászberényi csarnok egyébként is átépítés alatt van, de amint ez kész lesz sem lesz még alkalmas nemzetközi meccsek rendezésére. A környéket áttekintve gyorsan leszűkült a kör Salgótarjánra, itt a személyes jó kapcsolatot és a technikai lehetőségeket is mérlegelve gyorsan döntés született arról, hogy hol szeretnék játszani az EuroChallenge-találkozóinkat. Itt is szeretik a szurkolók a kosárlabdát, az ő jelenlétük miatt pedig úgy várjuk, mintha hazajönnének játszani, a jászberényi szurkolókkal együtt szinte a hazai pálya előnyével rendelkezhetünk majd reményeim szerint.

Érdekességként említeném, hogy én az 1960-as évek végén kezdtem kosárlabdázni Budapesten, több salgótarjáni fiúval egy csapatban, s már akkor is volt a nógrádi megyeszékhelyen utánpótlás nevelés. Kívánom, hogy ilyen gyökerekkel lehetővé is váljon hamarosan az is, hogy újra első osztályban találkozzunk az SKSE-vel.

Az első salgótarjáni meccset november 12-én 19:00-tól vívjuk majd meg szlovén Krka Novo Mestóval, aztán december 3-án a török Tofasnak igyekszünk visszavágni a múlt heti vereségért, s végül december 17-én az orosz Jekatyerinburg lesz az ellenfelünk a nógrádi megyeszékhelyen. A sorsolás nem volt szívderítő, mert ez az egyik legköltségesebb csoport a jelentős távolságok miatt, viszont elég komoly kosárkultúrákból jönnek az ellenfelek, melyeket nem kell bemutatni, kiemelkedő csapataik vannak. Ehhez nekünk kell tudni alkalmazkodni és velük fel is kell venni a versenyt. Aki fejlődni szeretne, olyan csapatokkal játszik, melyek nálánál jobbak, ezek a színvonalbeli különbségek pedig fenn állnak mindenhol.”

Dániel Tamás a jegyárakat illetően elmondta, hogy azok mérsékeltek maradtak annak ellenére, hogy nemzetközi meccsekről van szó, az A-csoportos árnak felelnek majd meg: 1200 forint a felnőtt és 800 forint a diák/nyugdíjas belépő. A jászberényi törzsszurkolókat a bérleteikkel természetesen külön beengedik.

Nagy József újságírói kérésre bemutatta csapatát, külön kiemelve, hogy Brane Savic régóta elhúzódó honosítási kérelmével kapcsolatosan hamarosan lehetnek konkrétumok is. Milos Markovicsot azért is külön említette, mert ő anno a most rivális Krka Novo Mesto együttesével fényes sikereket érhetett el, Dejan Mladenoviccsal kapcsolatban pedig megemlítette a szakvezető, hogy a honosított hátvéd most állt edzésbe két hónapos kényszerpihenője után, így hamarosan ő is bevethető lesz, de előbb vissza kell hoznia magát kondicionálisan is.

Az ellenfelek felderítését illetően elárulta a klubelnök, hogy a Szolnok tud ebben segíteni a JKSE-nek, mivel az Adria Ligában együtt szerepel a szlovénekkel, az orosz második ligás Jekatyerinburggal pedig edzőmeccset játszott az Olaj, így az alapján segítette a jászberényiek felkészülését a megyei rivális.

Végezetül hangsúlyozta azt is Nagy József, hogy mindenben igyekszik tanulni a JKSE ebből a nemzetközi szereplésből, így a klub felépítésének modernizálása – mellyel bevallottan nem volt szinkronban a csapat folyamatos előrelépéseivel – is cél hosszútávon, tisztában vannak azzal a gárdánál, hogy e nélkül nem lehet eredményes a jövőben ezen a szinten a gárda. Ebben szerinte az is segíthetne, ha más sportágak klubjait kontaktálnák, mivel a hazai kosárlabdaéletben sajnos nem jellemző a modern értelemben vett profi klubfelépítési modell.  A vezetők inkább csak a tapasztalatokból építkeznek, mintsem a nemzetközi trendeknek megfelelő struktúrákat követnék jelenleg, viszont kiemelte, hogy szerinte az ebben való előrelépés is erősen pénzkérdés ma Magyarországon.

Zárszóként Dániel Tamás és Simon Lajos is elmondta, hogy mindent megtesznek a lehető legjobb rendezés érdekében és minden előkészület a terveknek megfelelően halad.

Fotó: mkosz.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus