Világbajnoki ezüstérmesként megy Jászberénybe


altGyakran egyedül a vállain cipelte a döntőbe, s végül világbajnoki ezüstéremig vezette az első számú román együttest az I. egyetemi B33-as világbajnokságon a Jászberény új játékosa, a magyar állampolgársággal is rendelkező Török Rolland. A rokonszenves, s kitűnő középjátékos készséggel állt honlapunk rendelkezésére, hogy bemutassuk egy interjúban  a magyar kosárlabdabarátoknak, és szívesen állt össze egy fénykép erejéig leendő edzőjének, Földi Sándornak a világbajnokságon a szegedi csapatban szereplő lányával, Alexandrával.


- Rolland, elárulnád, hogyan alakult eddig a pályafutásod?

- Nagyváradi vagyok, ott kezdtem kosarazni a helyi sportiskolában. Végigjártam a különböző korosztályos csapatokat,  végül a felnőtt együttesben is lehetőséget kaptam.

- Melyek az eddigi legjobb eredményeid?

- Az U20-as csapattal ezüstérmesek lettünk, a legutóbbi szezonban a felnőtt együttessel pedig az ötödik helyen végeztünk. Végigjártam a román korosztályos válogatottakat, játszottam az U16-os, az U18-as és az U20-as csapatban egyaránt.

- Ez a kragujevaci egyetemi világbajnokság volt. Hol és mit tanulsz?

- Most végeztem a nagyváradi sportintézetben, igy jöhettem a világbajnokságra. A diplomán szerint testnevelést taníthatnék és edzősködhetnék is, de természetesen  most még a játék az első.

- A Jászberény volt az első csapat amelyik megkeresett?

- Az újabb magyar törvény értelmében kértem s kaptam meg a magyar állampolgárságot. Az előző szezon végén a Debrecen érdeklődött irántam, de végül otthon maradtam.

- Mennyire vagy "képben" a magyar kosárlabdát illetően?

- Folyamatosan figyelemmel követem a magyar kosárlabdában zajló eseményeket, figyelem a híreket.

- Jártál már Jászberényben?

- Igen, az egyetemi világbajnokság előtt négy napot töltöttem ott.

- Mennyire ismered leendő csapattársaidat?

- A fiatalabbak közül ismerek pár fiút, Horti Bálintot, Madár Andrást és Molnár Bencét

- Miben kell fejlődnöd még?

- Felnőtt szinten szinte mindenben. Dobásban, egy-egy elleni játékban, fizikumban egyaránt.

- Hogy tetszett a B33-as egyetemi vb?

- Nagyon jó volt, sokkal erősebb, mint amilyenre számítottam. A célunkat elértük, az 1-5 hely valamelyikét szerettük volna megszerezni. Másodikok lettünk, de persze ha már a döntőbe bejutottunk, persze jobb lett volna nyerni. Így a vége kicsit fájó, de szakmailag összességében nagyon erős, értékes verseny volt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus