Vojvoda-Hanga: A selejtezők legponterősebb párosa

Több egészen kiemelkedő statisztikát is produkált eddig a magyar válogatott - nézzük, mit mond az eddigi három meccs a számok nyelvén!

Eddig szenzációsan szerepel a magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezők során, hiszen mindhárom találkozóját megnyerte, ezzel most már egyértelműen a csoport elsőszámú esélyese.  A statisztikák szerint is remekel a csapat, íme néhány érdekesség "féltávnál".

A mieink legeredményesebb játékosa eddig Vojvoda Dávid 22,7 pontos átlaggal, amelynél csak a macedón Vojdan Stojanovski (24,0) átlagol többet - ráadásul 20,3-mal Hanga Ádám is befér a legjobb öt közé. Ez egyébként azt jelenti, hogy a Szolnok és a Saski Baskonia (ez a Laboral Kutxa régi-új neve) sztárja az Eb-selejtezők eddigi legponterősebb párosát alkotja (méghozzá utcahosszal), egyik másik együttesnek sincs két ennyire kiemelkedő pontszerzője.

Vojvoda egyébként 61,5%-kal dobja a kétpontosokat eddig, ami egészen brutális szám (főleg a meccsenkénti 8,7 kísérlet fényében), ezzel pedig befér a legjobb tízbe - Hanga 55,6%-a is ott van az élmezőnyben. Hanga egyébként kiscsatárként is a válogatott legjobb lepattanózója, hét lecsorgót kaparint meg meccsenként, ezzel pedig a 11. helyen áll az Eb teljes mezőnyét tekintve - szinte csak magasemberek vannak előtte, az NBA-ben is alapembernek számító Zaza Pachulia például csak 0,7-del előzi meg.

A kiosztott blokkokat tekintve Keller Ákost emelhetjük ki a mieink közül, a center ugyan "csak" egy sapkát átlagol, de mindössze 17 perc alatt - arányosítva a selejtezők teljes mezőnyében a negyedik helyet foglalja el ezzel.

Még egyszer vissza Vojvodához: Ruják András csak egy meccset játszott eddig, így amikor Wittmann Krisztián ül, általában a Szolnok dobógépe irányít - ennek megfelelően 5,7 gólpasszt átlagol eddig, amely természetesen a válogatott legjobbja. Ez az adat a teljes mezőny ötödik helyére elég, ráadásul a lista első három helyezettje több eladott labdával dolgozik, mint Vojvoda.

A hatékonysági mutatóval zárjuk az egyéni statisztikák sorát - itt Vojvoda és Hanga is egyaránt 20,7-es értékkel áll jelenleg, amely a holtversenyes ötödik helyre elég három találkozót követően. Még egy adalék: Hanga Ádám briteknek dobott 32 pontja azóta is csúcs, minden találkozót figyelembe véve csak az észt Veideman jutott el egyszer eddig, Vojvoda macedónok elleni 27 egysége a nyolcadik helyen található.

Csapatként egyébként mi átlagoljuk eddig a negyedik legtöbb pontot (87), igaz, a rivális britek 89,3-mal a harmadikak a vonatkozó listán. A mezőnyhatékonyság tekintetében hetedikek (48,3%, a britek 51,1%-kal a negyedikek) vagyunk, de a csoport első helyén állunk a lepattanókat (36,7, össz. 10. hely), a blokkokat (2,7, össz. 4. hely) és a labdaszerzéseket (11,3) vizsgálva is - sőt, utóbbiban az egész tornán mi vagyunk a legjobbak, holtversenyben a bolgárokkal. Egy dologgal vagyunk még adósak, a gólpasszokkal: 19,7-es átlagunk az abszolút hetedik helyet jelenti, 0,6-tal a britek mögött.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus