Wood: nem mind arany, ami annak látszik

A bajnok Alba Fehérvár, immáron egykori, játékosa ma hajnalban boldogan twittelte világgá: Firenzébe igazol ahol a Legadue Gold-ban (azaz a másodosztályban)   játszik  majd a 2013/2014-es szezonban. Portálunk a hírt , az azt először közlő bajnokokvarosa.hu-ra hivatkozva  közölte is. Időközben azonban kiderült, az amerikai hátvéd (és  azt őt gardírozó ügynöke is) kicsit talán eltévedt, az időnként változó, és idén is megújuló olasz bajnoki rendszer olykor nem kis káoszában.

Brandon Wood ősztől ugyanis nem a Legadue Gold-ban, hanem az eggyel alacsonyabb szintet képviselő Legadue Silver-ben lép majd pályára hétről hétre, így az egykori körmendi Kyle Austin és az ex-szegedi Anthony Jones (mindketten a Bawer Materában folytatják), Wood már a 3.  olyan profi aki a magyar Nb1-ből, idén nyáron az olasz harmadik vonalba ír alá. Korábbi írásunkban, az első információk alapján tévesen,  az időközben csődbe jutó Claag Firenzével azonosítottuk Wood új kenyéradóját, ám most már azt is biztosan tudjuk, a megszűnés szélére sodródó egykor még a Serie A-ban is szereplő klub helyett, a  tavaly még a 4. osztályban szereplő Affrico Basket Firenze élt és él majd a patinás toszkán város Legadue Silver licencével, így  velük szerződött az Alba ex légiósa.


fotó: Twitter/Brandon Wood

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus