Zánkai zsákbamacska

Szombaton és vasárnap a romániai Eb-döntőért játszik Zánkán a FIBA 3-3-as selejtezőn a magyar színeket képviselő férfi és női csapat.

A lányok Károlyi Andrea irányításával a közelmúltban Moszkvában világbajnokságon már szerepeltek, ott nem sok babér termett nekik, bíznak benne: most, hazai környezetben sokkal jobban megy majd, s kiharcolják az Eb-szereplés jogát. A 9 csapatot két csoportba - egy 5 és egy 4 csapatosba - sorsolták, a mieink a népesebb, öt csapatot felvonultatóba kerültek. A bukaresti döntőre első lépésben az azeri, a román, a szlovén és ukrán válogatotton át vezet az út... A románok, mint házigazdák ugye biztos résztvevői a finálénak is, tehát ha ők 5-ben vannak, akkor az első 6 megy be. Károlyi Andrea honlapunk érdeklődésére elmondta, több Zánkán is szereplő rivális csapata indult a világbajnokságon is, de ott teljesen más összetételben, mint amelyben a zánkai selejtezőn pályára lépnek. Az ukránoknál játszik például az az Alna Iagupova, aki a hagyományos kosárlabdában egy szinte férfiasnak mondható fizikai adottságokkal megáldott lány, aki több korosztályos Európa-bajnokságon is a mezőny legeredményesebb játékosa volt, s aki a 2013-as Eb selejtezői során a mieink orra alá is sok borsot tört, a legutóbbi Eb-n pedig 14 pont fölött átlagolt. Ez persze a hagyományos 5-5 elleni játék, itt azért kisebb a terület, a hely, talán nem tud annyira lendületbe jönni.

A selejtezőn az első körben mindössze egy csapat esik ki, méghozzá az, amely a mieink csoportjában az 5. helyen végez. Károlyi Andrea a riválisok erejére inkább a hagyományos kosárlabdából következtet, a román és a szlovén női kosárlabda feljövőben van, Azerbajdzsán pedig teljesen ismeretlen, sötét ló. Marad 4-4 csapat, s vasárnap keresztbe játszással kezdődnek a küzdelmek, 1-4, 2-3 stb. A magyar lányok szakvezetője szerint jó lenne az első két hely valamelyikére odaérni, hiszen akkor jó esély van elkerülni a másik ág két favoritját, a francia és az orosz csapatot, ugyanakkor ott vannak még a litvánok, akiknek a soraiban egy 205 centis kosaras hölgy található...

A fiú csapatot Meszlényi Róbert vezeti. Ott a mieink előnye talán az összeszokottság lehet, hiszen a társaság már évek óta együtt játszik, s rendre sikerrel szerepel a hazai streetball tornán. A-csoportos játékosok nem vállalták a szereplést, így egy érdekes szerkezetű egységgel - két 2 méter és két 190 centi körüli fiúval - próbálják fiaink felvenni a versenyt a csoportban az ukránokkal, a belgákkal, a spanyolokkal és a lengyelekkel, ami első hallásra bizony igen erősnek tűnik. A srácoknak ez, illetve az egész mezőny tiszta zsákbamacska, fejest ugranak az ismeretlenbe. A riválisokat végignézve annyi látszott, hogy a mieinkkel ellentétben szinte minden csapatnak van egy-egy vérbeli, 205 centi fölötti "nagyembere", az 5-5 elleni játékban klasszikus ötös centernek mondanánk. A rendszer hasonló a lányokéhoz, azzal az eltéréssel, hogy itt 10 csapat van, tehát két ötös csoport. A szombati cél: továbbjutni a csoportból.

Foto - streetballnet.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus