ZTE - Körmend, élőképpel!

Ma este, 18 óra 30 perces kezdettel rendezik a Zalakerámia ZTE KK - Lami - Véd Körmend bajnoki mérkőzést, mely a 107. találkozó lesz az örökrangadó történetében. Az összecsapásról élőképes közvetítést ad az MTE TV.

Igaz, hogy még nyeretlen a Zalaegerszeg, azonban tudni kell, hogy a Szombathelyt komoly csatára késztették és a Paks ellen is sokáig jól tartották magukat. A magyar mag, kiegészülve a remek formában kosarazó Kovács Ádámmal komoly ellenállást fejthetnek ki a körmendiekkel szemben. A vendégeknél azonban múlt szombaton, a Sopron elleni sikerrel áttört egy lelki gát, megszerezték első győzelmüket. Nagy valószínűséggel remek hangulatú találkozónak lehetünk szemtanúi, mivel mind a kék-fehér, mind a piros - fekete szurkolók szép számban fogják képviseltetni magukat az esti hangpárbajban.

A hazaiak húzóembere a horvát center, Teo Simovic lehet, aki a bajnokság eddigi mérkőzései nagyon jól teljesített. A legutóbbi otthoni találkozón, a Szombathely ellen ihletett formában játszott (21 pont, 100%-os mezőnymutató, 5 kiharcolt falt, 6 gólpassz), de hamarabb pontozódott ki, mintsem szeretett volna. Ma este alaposan meg kell gondolni, hogy mikor üt be egy-egy faltot, ugyanis a vendégek hátsó alakzata komoly terhet képesek helyezni az ellenfelek vállára. Matthew Shaw és Zvonko Buljan is rendkívül ponterős játékot tud hozni, emellett Farkas Attila a neki járó perceket a lehető legjobban igyekszik kihasználni. Zalaegerszegi oldalon a legnagyobb kérdőjelet Donald Copeland személye szolgáltatja, mivel az amerikai, puerto ricói kettős állampolgárságú irányító még csak pár napja készül a kék-fehérekkel. Lehetetlen megjósolni, hogy milyen játékot tud hozni, de fizikai paramétereit látva egy gyors irányváltásokra, alacsony labdavezetésre, védelmet megbontó betörésekre képes játékosról beszélünk. Fontos lesz, hogy a Ruják - Brown duó hatástalanítsa a támadások szervezésében, pontszerzésben. S akkor még nem is említettük a Hudson - Ferencz párharcot, melynek érdekes pikantériát adhat, hogy mindkét játékos jó kinti dobó, s ha a csapattársak a kezükre játszanak, akkor szép tűzijátékot varázsolhatnak a szurkolóknak.

Számtalan kérdés áll még nyitva, viszont a legfontosabb este nyolc óra után megválaszolásra kerül. Mégpedig, hogy a Körmend 61., vagy a Zalaegerszeg 47. győzelmét gyűjti majd be a mai találkozón.

Az MTE TV munkatársai jóvoltából senki sem marad le a 107. örökrangadóról. Mivel aki nem tud kilátogatni a zalaegerszegi sportcsarnokba, ő az mtetv.eu oldalon élőben követheti nyomon a 18 óra 30 perckor kezdődő összecsapást.

Jó szórakozást kívánunk a mérkőzéshez!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!


Fotó (1.) - sportmenu.net

Fotó (2.) - mtetv.hu

Fotó (Slide) - ztekosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus