"A bajnoknak csak a címvédés lehet a célja"

Szanati Matyi számára szokatlan, hogy most először nem Szombathelyen készül a szezonra, de jól érzi magát az új társak között - írja az albakosar.hu portál.

A Falcótól érkező irányító nem teljesen idegen közegbe került Fehérváron, de tény, most először fogja felhúzni magára más csapat mezét a megszokott sárga-fekete után.
 
- Számomra azért vannak új dolgok ebben az előszezonban, hiszen soha nem játszottam korábban máshol, csak Szombathelyen. De vannak itt ismerősök, Somogyi Gergővel az utánpóltás-válogatottakban szerepeltem együtt, Supola Zolival is játszottam már. A vezetőedző pedig mindegyikünknek új, ebben sem vagyok hátrányban senkivel szemben. A munka Carlos Fradéval élvezetes, változatos, és vannak olyan elemei, amelyeket eddig nem ismertünk. Remélem, hamar összerázódik a társaság, a hangulat jó, mindenki szimpatikus.
 
Remélhetőleg ez nem változik a szezon közben sem - kérdés, mennyi játéklehetőségre számít Szanati Mátyás, aki a Falcóban keveset volt a pályán Kálmán vagy éppen Simon mögött.
 
- Beszélgettem már erről Carlosszal és úgy látom, az a fajta játék, ami jellemezni fog minket, sok rotációval jár majd. Agresszíven fogunk védekezni, gyorsan támadni, ezt biztos nem lehet csak öt emberrel csinálni folyamatosan. Meglesz a lehetőség, szeretnék élni is vele, hasznára lenni a csapatnak.
 
A VOK-ban zajló edzéseken nemcsak a labdáé a főszerep, erőnléti munka is zajlik, de egyre inkább a csapat összecsiszolásán lesz a hangsúly, hiszen a héten már nemzetközi tornára utazik az Alba. Az erőviszonyokról még korai lenne beszélni, de Szanati szerint van, ami alapvetően meghatározza, hogyan kell a szezonhoz állni:
 
- Egy bajnok és kupagyőztes csapatnak nem lehet más célja, csak a címvédés. Más kérdés, hogy most még nem tudhatjuk pontosan, milyenek lesznek az ellenfelek, de úgy tűnik, több csapat is erősödik, tehát nem lesz könnyű dolgunk. Izgatottan várom a bajnokságot és különösképpen az Európa Ligát, mert nemzetközi szinten eddig csak az utánpótlás-válogatottal játszottam. Tele lesz nagy kihívásokkal az új idény.
 
A sok edzés és a kezdődő felkészülési meccsek között új városával még nem tudott részletesen megismerkedni az Alba irányítója. Némi viszonyítási alapja azért már van...
 
- Az biztos, hogy nagyobb, mint Szombathely... Igazából eddig csak a belvárosban időztem hosszabban, tetszett. Ahogy  múlik az idő, majd jobban megismerem Székesfehérvárt, egyelőre amit tapasztaltam itt, a körülményeket és a csapatot tekintve is rendben van, jól érzem magam.
 

 

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus