A harmadik negyed döntött a Körmend-Alba meccsen

Hill szerint az utolsó negyedben lusták voltak - Fanning örül, hogy a végén harcoltak - Potocnik szerint a Körmendnek még mindig van esélye.

Az MTE TV felvétele a sajtótájékoztatóról:

Kasey Hill: Először is meg kell jegyeznem, hogy nagyszerű volt a hangulat és a közönség. Kiválóan védekeztünk a negyedik negyedig, ahol egy kicsit lusták voltunk, sok könnyű kosarat engedélyeztünk, de összességében jól játszottunk, és megvan a győzelem.

Dzunics Braniszlav: Azt gondolom, hogy keményen játszottunk majdnem az egész meccsen. Az volt a tervünk a mérkőzés előtt, hogy fizikálisan fogunk kosárlabdázni, és ezt nagyjából sikerült is végrehajtani az első három negyedben. A negyedikben nem játszottunk jól, támadásban is egy kicsit zavarosak lettünk, ezért tudott felzárkózni a Körmend. Az utolsó negyedben nem tudtuk folytatni az addigi játékunkat, sokat hibáztunk ebben a szakaszban.

Eric Fanning: Úgy érzem, volt esélyünk megnyerni a meccset. Jól felkészültünk, harcoltunk is a meccs nagy részében, de a harmadik negyedet nem bírtuk el. Abban a szakaszban voltak ugyan kosaraink, de nem játszottunk csapatként, egyszerűen megálltunk. Aztán egymás szemébe néztünk, és azt mondtuk, hogy itthon vagyunk, nem játszhatunk így a szurkolóink előtt. A harmadik negyed megpecsételte a sorsunkat, de örülök, hogy utána felálltunk, és harcoltunk.

Gasper Potocnik: Kemény meccs volt, de tudtuk ezt előre, jól ismerjük az Albát. Minden poszton kitűnő játékosokkal rendelkeznek, főleg a palánk alatt nagyon erősek, és jók a lepattanózásban. A meccs nagy részében nem védekeztünk jól. Szerintem nem volt energiánk, nem voltunk elég élesek, és nem láttam a játékosok szemében, hogy ölni tudnának, a szó jó értelmében. Az utolsó negyedben végre felébredtünk, elkezdtünk harcolni, és bár fordítani nem tudtunk, visszajöttünk a meccsbe. Kikaptunk, de ahhoz képest, ahogy a mérkőzés alakult, még ez is jó eredmény számunkra. Továbbra is optimista vagyok, mert Wright vissza fog térni, ott van Kevin is irányítóban, és Csorvási is játszani fog a továbbiakban, úgyhogy még mindig jó esélyünk van arra, hogy továbbjussunk a csoportból, ha a megfelelő módon játszunk.

Forrás - MTE TV, Egis Körmend hivatalos facebook-oldala
Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus