A Hétvége Sztorija: másfél év után nyert vendégként a MAFC

Agresszív védekezés és kontrollált támadójáték a fővárosiak receptje - jó eséllyel ez Fodor Márton utolsó éve - szerencséjük is volt.

Több váratlan eredményt is láthattunk a hétvégi NBI/A-csoportos fordulóban, de az egyik legnagyobb meglepetést mindenképpen a MAFC okozta, amely szoros végjátékban nyerni tudott a Sopron otthonában. A siker értékét növeli, hogy a fővárosiak az előző szezonban egyetlen mérkőzést sem tudtak nyerni idegenben, utoljára 2016. március 9-én, Kecskeméten győztek vendégként - nálunk ez a siker lett a Hétvége Sztorija. 

"Mindenképpen komoly bravúrt értünk el, már csak azért is, mert a MAFC tavaly nem tudott nyerni idegenben, a győztes szezonkezdet pedig mindig lökést ad egy csapatnak. Igazából egyik együttes sem játszott különösebben jól, sok volt a hiba, de a végjátékban mi kerekedtünk felül. Igaz, volt egy kis szerencsénk is, mert az utolsó soproni dobás be is mehetett volna" - nyilatkozta a Kezdő5.hu-nak a MAFC rutinos hátvédje, Fodor Márton.

A fővárosi alakulat nem csak a győzelmével, de a mutatott játékával is magára irányította a figyelmet az első hétvégén.

"Voltak ennek már előjelei, például hogy nyerni tudtunk Kaposváron a felkészülés során, de annak akkor még nem lehetett különösebb jelentőséget tulajdonítani, hiszen a bajnokság még csak most kezdődött. Nagyon kemény, agresszív védekezést próbálunk bemutatni, és nagyon kontrollált kosárlabdát játszunk, ezt kéri tőlünk a mester, bár nyilván még tanuljuk a rendszert. Ez kevés hibát enged meg, és nagyon más stílus, mint amit a MAFC az utóbbi években játszott" - magyarázta Fodor.

Fodor ebben a csapatban leginkább mentorként, a padról érkező irányítóként kap szerepet, de neki ez teljesen megfelel. "A felkészülés során voltak problémáim a térdemmel, próbálunk rá figyelni, és egyébként tudom, hogy valószínűleg ez az utolsó szezonom, nem aggódom a perceim miatt. Segítek, ahol tudok, hiszen fiatal a csapat, Bennet Davisen kívül a légiósok is, igyekszem támogatni őket, és megcsinálni, amit az edző kér tőlem. A Sopron ellen is a hajrában próbáltam jó döntéseket hozni, szerencsére meg tudtuk nyerni a meccset" - tette hozzá.

Hétvégén Körmendre látogat a MAFC, ahol még nehezebb feladat vár a csapatra, mint Sopronban. "Két meccset láttam a Körmendtől, nagyon agresszívek védekezésben és az ellenfél térfelén is, az egyértelmű, hogy magasan ők a találkozó esélyesei. Mi felkészülünk, megpróbálunk szoros meccset játszani, és a végjátékban esetleg a magunk javára eldönteni a találkozót. A célunk a bajnokságban az, hogy jó kosárlabdát játsszunk, lehetőleg telt ház előtt vívjuk a hazai meccseinket, és kiharcoljuk a bent maradást" - tekintett előre Fodor.
 

fotó: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus