A Hétvége Sztorija: mitől van ilyen győzelmi szériában a KTE?

Forray Gábor beszélt a Kecskemét nagy sorozatának titkairól, hátteréről.

A bajnokság egyik legjobb formában lévő csapatává fejlődött a szezon elején egy-két nagy győzelem mellett többet is botló Kecskemét: a gárda zsinórban öt sikernél jár, melyből hármat idegenben, közvetlen riválisok otthonában aratott, ezzel a szériával pedig jelenleg felsőházi helyen tanyázik.

"Különösebb titok nincs, az egyik kulcs ehhez az, hogy mi nem kapkodunk. Egy-két vereség után nincs válságstáb, a vezetők hagynak dolgozni engem és a játékosokat is, hogy építsük, amit elkezdtünk. Nyilván mindig kell javulni, be kellett illeszteni az új játékosokat, és bár a csapatunk magja évek óta együtt van, de a mi rendszerünkben mindenkinek együtt kell mozognia, együtt kell gondolkodnia, ehhez pedig minden új játékosnak időre van szüksége. A bizalom, a nyugalom nagyon sokat ér, igyekszünk fenntartani a folyamatosságot" - nyilatkozta a Kezdő5.hu-nak Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője.

"Megpróbáltunk mindenkit feltérképezni, kidolgozni a megfelelő taktikát mindenki ellen, és a meccseken belül is rendszeresen meg tudtunk újulni. Ugyan mindig vannak hullámvölgyeink, de a kispadról rendszeresen jól tudnak beszállni, akik érkeznek, Horváth Kristóf és Molnár Marcell is nagyon értékes perceket tud eltölteni a pályán, és általában jó állapotban vagyunk a meccsek végén, ez jelzi azt, hogy fizikálisan nincsenek gondjaik. Nyilván erre készülve edzünk, és olyan rendszerben rotálunk, hogy mindenki friss tudjon maradni."

A Kecskemét jó pozíciójának titka egyértelműen az 5-3-as idegenbeli mérleg, hiszen ennél csak a Szolnok hozott jobbat, 50% felettit pedig a két említetten felül csak a Körmend produkált. 

"Én is kutatom ennek az okát, pontosabban nem azt, hogy idegenben miért játszunk jól, hanem hogy otthon annyira miért nem. Én abban látom a magyarázatot, hogy idegenben a jászberényi, kicsit egyénieskedő meccset leszámítva mindig kollektív csapatként játszottunk, jó helyen csináltuk a kettő-kettőket, ment a labda, fegyelmezettek voltak a játékosok. Alapvetően is jól passzoló, magas játékintelligenciával rendelkező kosárlabdázóink vannak, ha megvan a ritmus, akkor jó helyzeteket vállalunk el, ettől jobb lesz a védekezésünk is, stb. Otthon viszont egy kicsit görcsösebbek vagyunk, nagyon akarjuk, hogy ismét megteljen a csarnok, és nagyon akarja mindenki, hogy meg tudjuk mutatni."

Forray szerint viszont a céljaik a kiváló szereplés ellenére sem változtak.

"Én továbbra se a tabella elejét nézem, hanem azt, hogy hogyan tudunk bejutni először a legjobb tízbe. Nyilván most lépéselőnybe kerültünk a PVSK-val vagy a ZTE-vel szemben, de nekünk továbbra is a tabellának ezt a részét kell figyelnünk, nem lettünk mi hirtelen az Albával vagy a Körmenddel egy súlycsoportban. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ambícióink."

Következőleg újabb komoly feladat vár a társaságra, hiszen az éllovas Szolnokot látják vendégül.

"Szerintem az Olaj egy nagyon profi klub és a bajnokság egyik legnagyobb esélyese, ennek megfelelően készülünk ellenük, próbáljuk feltárni az erősségeiket, illetve az esetleges gyengeségeiket. Az egyértelmű, hogy a Szolnok toronymagas esélyes a találkozón, de megpróbálunk nyerni, és ha egy szoros meccset tudunk játszani, akkor én már elégedett leszek, és megdicsérem a játékosaimat."
 

fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus