A második félidőben sokkal agresszívabb volt a Körmend

Halász Ákos szerint a fordulás után szívből játszottak, ennyi változott - Alekszics szerint a második félidőben elvesztették az egyensúlyt - Potocnik szerint a védekezés összeállása után javult a támadójáték - a körmendiek újfent kiemelték közönségüket.

Mint ismert, tegnap az Egis Körmend együttese Steven Davis utolsó másodperces triplájával legyőzte a Szolnoki Olaj KK-t, így azonos mérleggel áll a két csapat a magyar bajnokság élén a novemberi világbajnoki selejtezők miatt tartott kéthetes szünetben. A mérkőzést követően a két tréner, illetve Quincy Ford és Halász Ákos értékeltek.

Quincy Ford: - Két remek csapat nagyszerű mérkőzése volt. A Körmend nem adta fel, de mi is úgy mentünk ki a pályára, hogy mindent beleadunk, és nyerni akarunk. Tanulunk ebből a meccsből, és folytatjuk, ahogyan előtte dolgoztunk. Igyekszünk még jobbak lenni. Jól jön most a szünet, tudunk pihenni, aztán dolgozunk keményen, mint korábban.

Halász Ákos: - Nagyon nehéz mérkőzés volt, de egy bajnokaspiráns ellen játszottunk, úgyhogy ezt tudtuk is előre. Az első félidőben rosszul is játszottunk, de a Szolnok nagyon jól védekezett, megállította a gyors indításainkat, és nem volt semmi lehetőségünk kettő-kettőkből előnyt kovácsolni. Ráadásul nagyon sok pontot kaptunk indításból, szerintem legalább 10-15 pontot. A második félidőben rengeteg energiát mozgósítottunk, szó szerint szívből játszottunk, és szerintem ennek volt köszönhető a győzelmünk, mert sok mindent nem változtattunk, csak sokkal nagyobb erőbedobással küzdöttünk, és a közönség ott volt mögöttünk hatodik emberként.

Dragan Alekszics: – Óriási mérkőzés volt, a nézők biztosan élvezték a játékot. Mindkét csapat keményen küzdött. Mi jól kezdtük a mérkőzést, az első félidő volt a jobb a számunkra. A másodikban elvesztettük az egyensúlyt, különösen támadásban. Néhány tiszta dobóhelyzetet elhibáztunk, a vége egyetlen dobáson múlt, és ez a Körmendnek sikerült. Nagy gratuláció jár a csapatomnak, mert keményen küzdött, nem adtuk fel, amikor utolértek minket. Nagyon nehéz a végjátékban úgy játszani, hogy egy kicsit már hiányzik az erő, sok minden volt már mögöttünk, de ez benne van a játékban. A folytatásban remélem, hogy a hasonló helyzetekben jobban sikerül koncentrálni, és talán egy kicsit több szerencsénk is lesz.

Gasper Potocnik: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, ahogy Ákos is mondta, amelyen rosszul kezdtünk. Sem támadásban, sem védekezésben nem teljesítettünk olyan szinten, olyan agresszivitással, mint amit szerettünk volna. Ez volt a fő problémánk az első félidőben. Nem voltunk veszélyesek támadásban, és igaz ez a védekezésre is. Mintha megijedtünk volna attól, hogy a Szolnokkal játszunk. A második félibőben teljesen másképp jöttünk ki, és már a saját játékunkat játszottuk. Márpedig ha jó a védekezés, akkor abból sokkal könnyebb jól támadni, a szerzett labdákból gyors akciókat vezetni. Nagy köszönet járt a szurkolóinknak, rengeteget segítettek nekünk! Ők is kellettek ehhez a győzelemhez! A játékosaimnak pedig gratulálok a szezonban eddig mutatott teljesítményhez.

Jól jön most a válogatottak programja miatti szünet, mert nagyon sok mérkőzés van a hátunk mögött, az egész csapat nagyon fáradt. A felkészülési időszakban és élesben is sokat játszottak a fiúk, most pihenhetnek kicsit. Persze nem sokat, mert a jövő héten két Alpok-Adria mérkőzés vár ránk, de itt, ahogy előre jeleztük, szeretnénk több szerepet adni a fiataloknak. Remélem, fel tudjuk frissíteni a csapatot a szünet végére, és újra ott tudjuk folytatni, ahol most tartunk. Itt gondolok az edzésekre és a pályán végzett munkára, aztán remélem, hasonló módon tudjuk folytatni.

Forrás - Egis Körmend hivatalos facebook-oldala
Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus