Alekszics szerint okos volt a Szolnok, Csorvási gratulált az Albának

Így értékeltek a tegnapi NBI/A-csoportos mérkőzések főszereplői. 

JP Auto-JKSE - MAFC 77-66

Nikola Lazics, Jászberény (kosarsport.hu): – Nagyon kemény ellenfél volt a MAFC. A kulcspillanatokban mi egy kicsit koncentráltabbak voltunk, s ez döntött a javunkra. Köszönöm a fiúknak és a közönségnek is, hogy két győzelemmel búcsúztathatjuk a 2017-es évet.

Jovica Arsic, MAFC (kosarsport.hu): – Tudtuk, hogy jó csapat az ellenfél, de nem figyeltünk eléggé a gyors indításokra, s ebből sok könnyű kosarat kaptunk. Kicsi a rotációs lehetőségünk, mindent megpróbáltunk, de nem sikerült nyernünk.

Zalakerámia ZTE KK - Szolnoki Olaj 85-88

Bencze Tamás, ZTE (kosarsport.hu): - Egy érett játékot mutató Szolnokot láthattunk ma este, akik ellen jól felkészültünk és nem, is játszottunk rosszul, de ellenfelünknek mindenre volt válasza. A védekezésünkkel nem vagyok elédelgett, habár nagyon kollektíven játszott a Szolnok, az elmúlt mérkőzéseivel ellentétben. Elégedetlen nem vagyok, de nyilván boldog sem, mert nem nyertünk.

Dragan Alekszic, Szolnok (kosarsport.hu): - Gratulálnék mind a két csapat szurkolóinak, mert fantasztikus hangulatot teremtettek a mérkőzésen. Tudtuk, hogy a ZTE otthon jól támad és ez így is történt ma este, de mi okosak voltunk és lassítottuk a játékot és kihasználtuk a kínálkozó lehetőségeket. A mérkőzés hajrájában jó döntéseket hoztunk és a végén a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést.

Soproni KC - Pécsi VSK-VEOLIA 60-76

Sabáli Balázs, Sopron (kosarsport.hu): - Gratulálok a Pécssnek. Az első félidő hajrájáig egyenrangú ellenfelei voltunk a pécsi csapatnak, de az akkor eladott pár labda, úgy tűnik a vártnál jobban megviselte a csapatot. A második félidőre úgy tűnt, mentálisan is elfáradtunk, egy kőművessel nem lehet házat felhúzni, Ryan Watkins minden dicséretet megérdemel. Szeretném megköszönni azon szurkolóinknak a biztatást, támogatást, akik kilátogattak, úgy látom, a többség átérzi a nehéz helyzetünket, remélem, a 2018-as év jóval sikeresebb lesz csapatunk számára, mint az idei.

Csirke Ferenc, PVSK (kosarsport.hu): - Gratulálok a csapatomnak, megvalósítottuk, amit elterveztünk. Ismertük a Sopron problémáit, tudtuk, sérültjeik vannak. Próbáltunk védekezésben folyamatosan nyomást gyakorolni rájuk, és bár az első félidőben sok volt a faultunk, megnyugtattam a srácokat, ezt kell folytatni, bővebb a rotációnk. Tudtuk, a Sopronnak egyénileg jó játékosai vannak, akik egyéni akciókkal is megpróbálkoznak majd - erre is felkészültünk. Soha rosszabb évet, hét-hattal állunk, bekerültünk a kupadöntőbe. Köszönjük a minket elkísérő szurkolóink támogatását, boldog új évet a kosárlabda barátoknak.

DEAC - KTE-Duna Aszfalt 79-84

Berényi Sándor, DEAC (deacbasket.hu): Megérdemelt vendégsiker született, bár véleményem szerint mi is győzelmet érdemeltünk volna. Hét emberrel játszottunk végig, így a negyedik negyedre elfogytunk. A Kecskemét felerősödött védekezésben, mi pedig hibázgattunk támadásban, így elúszott az esély a nyolcas döntőre.

Forray Gábor, KTE (deacbasket.hu): Két részre osztanám a mérkőzést. Az eleje egy szilveszteri gálameccsre hasonlított. Ötven pont felett kaptunk egy félidő alatt, ami nem jellemző ránk. A záró játékrészre megtaláltuk a játékunkat, ritmust váltottunk védekezésben. Játékosaim végig teljes szívvel küzdöttek, ami győzelmet eredményezett.

Alba Fehérvár - Egis Körmend 115-75

Dzunics Braniszlav, Alba (albakosar.hu): Boldogok vagyunk, mert az év utolsó meccsét sikerült így zárni. Azt gondolom, hogy az egész meccsen jó ritmusban játszottunk, főleg a jó védekezésből sok könnyű kosarat tudtunk dobni, amikor ez párosult jó külső dobásokkal, akkor nagy lett a különbség. 

Csorvási Milán, Körmend (albakosar.hu): Gratulálok a Fehérvárnak, egyszerűen megálílthatatlanul játszottak a mai mérkőzésen, nem volt ellenszerünk a hárompontos dobásaikra, a gyorsindításaikra és ez megpecsételte a sorsunkat. Nekünk sürgősen össze kell szednünk magunkat és a következő mérkőzésre koncentrálni, úgyhogy további sok sikert nekik és boldog új évet! 

fotó: kosarsport.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus